Autoblindata család

Azon kevés olasz járművek egyike, amelyek tisztességesen helyt tudtak állni az első vonalakban, váltakozó kimenetelű csatára tudták kényszeríteni az angol felderítőket és még a német felderítők is elismerték őket. Karrierje igen kurtára sikeredett - “hála” Olaszország gyatra és megbízhatatlan teljesítményének.

AUTOBLINDATA AB 41 adatai:

ÁLTALÁNOS:

Jármû Típusa: könnyű felderítő páncélautó

Hadrendbe állítás: 1938

Kezelõk száma: 4 fő

Harci tömeg: 7,5t

 

MÉRETEK (megközelítő értékek):

Teljes hossz: 5210mm

Törzs hossz: 5210mm

Szélesség: 1930mm

Magasság: 2480mm

 

FEGYVERZET:

Fõ: 1db 20mm Breda mod.35 gépágyú  a toronyban

Kiegészítő: 2x Breda mod.38 8 mm géppuska - egy a toronyban, egy a törzsben, hátrafele

 

LÕSZERKÉSZLET:

Fõ: 456db lövedék

Kiegészítő: 1992db géppuska lőszer

 

PÁNCÉLZAT:

Homlok: 17mm

Vezető előtti: 17mm

Oldalak: 5mm

Hátsó: 5mm

 

HAJTÓMÛ:

Motor: FIAT-SPA 8-hengeres, vagy FIAT-SPA 6-hengeres benzinüzemű

Teljesítmény: mindkettő 120LE

Tüzelanyag-tartály: ismeretlen

 

TELJESÍTMÉNY:

Maximális sebesség országúton: 78km/h

Maximális sebesség terepen: ismeretlen

Hatótávolság országúton: 400km

Hatótávolság terepen: ismeretlen

 

GYÁRTÁSI ADATOK:

Gyártott mennyiség: 550db (AB 39-43-ig minden típusból együtt -
           részletesebb adatok nem elérhetőek)

Bevezető

Egy korai előd: Lancia-Ansaldo 1ZM

 

A kor hadseregei - már akik megengedhették - igyekeztek leváltani addigi könnyűfegyverzetű és védtelen felderítő egységeiket (lovas, kerékpáros, rosszabb esetben gyalogos) és/vagy erősebb, gyorsabb eszközökkel látni el őket. Már az első világégés során megjelentek a front mindkét oldalán a fegyverrel szerelt kerekes járművek, de ezek ekkor még kezdetleges jelleget mutattak.

A típus tervezése még a háború előtt kezdődött, de azon kevés harcjárművek közé tartozott, melyek konstrukciója nem vált teljesen elavulttá a háború végére. Sikeresnek mondható típussá vált, de a dolgok menetére azért nem tehetett mély benyomást.

Kezdetek

1938-ban a Regio Esercito, az Olasz Királyi Hadsereg új felderítő páncélgépkocsira írt ki tendert a vén Ansaldo-Lancia típusú világháborús veterán leváltására, mely megrendelést végül az SPA vállalat nyerte el.

Autoblinda AB40 - az első változat a családban

A háború során az olasz harcjárművek alap típusbetegségeit ez a típus sem kerülte el: súlyosan alulméretezett fegyverzet és elégtelen motorteljesítmény - azért ezt ma, a Lancia, Lamborgini, Ferrari hazájáról befogadni, nem egyszerű...

Története

Autoblinda AB41

Megjelenésekor az AB40 jármű szempontból vizsgálva a kor átlaga feletti típusnak számított. Utólagos belemagyarázások ellenére a kor legtöbb állama négykerekű típusokat állított elő és ezek abszolút megfeleltek az elvárásoknak. Ma sokat hallani arról, hogy ezek milyen rossz járóképességgel rendelkeztek, leragadtak a nehéz terepen, stb - főleg hallható ez a jó öreg magyar 39M Csaba kapcsán. A valóság viszont az, hogy a németeken kívül senki sem alkalmazott sorozatgyártott 6 vagy 8 kerék képletű járműveket a háború során, pedig láthatták volna a német példát. Sőt, a háború legutolsó sorozatgyártott szovjet felderítője, a Ba-64 még kisebb tengelytávú volt, mint elődje, a britek legendás felderítői (Daimler, Humber, stb.) mind 2-tengelyesek voltak az amerikai M8 Greyhound volt az egyetlen 3-tengelyes, sorozatgyártott változat, ami ismertté vált. Megfigyelhető, hogy ahogy változott a hadviselés milyensége - irreguláris elleségek megerősödése -, nőtt újra az aknarobbanás, házi bombák veszélye, úgy alakult át a 4-tengelyes szállító/felderítő állomány vissza a klasszikus, magasított, 2-tengelyesre, hogy legyen merre távoznia a lökéshullámnak detonáció esetén.

Az első változat az olasz hadsereg véleményezése szerint elég jól sikerült, hogy további módosítások alapja maradhasson - a gyártás változtatásokkal tovább folytatódott. Mert módosításoknak valós alapot szolgáltatott az akkor már másfél éve tartó háború addigi tapasztalatai.

AB40 fő problémája a fegyverzetében rejlett: egyszerűen alultervezett támadó erővel bírt (ez volt egyébként minden olasz harceszközre jellemző, legyen az harckocsi, repülő, bombázó, stb.). A másikat érdemben nem lehetett módosítani: ez a magassága volt. Ha egy járműtől - főleg, ha az kerekes - elvárt, hogy jó járóképességgel rendelkezzen, akkor annak nagy lesz a hasmagassága, mert másként a megfelelő terepjárás kivitelezhetetlen (egy hegyesebb emelkedőn egyszerűen fennakadna). Így a teljes jármű magas lesz - ezt tetézi a forgó torony megléte. De ez a legtöbb szereplőnél így volt, ezzel együtt kellett/lehetett élni.

 

A kor több típusához hasonlóan - némi átalakítás után -  képes volt vasúti síneken is közlekedni (ezen változatok későbbi neve AB 4x Ferroviaria lett, ahol x az adott évet jelöli 0-3-ig). Ez az elfoglalt területek feletti ellenőrzések idején volt fontos, amikor a partizántevékenység az érzékeny vasúti, utánpótlási vonalakat támadta.

1941-ben a haderő módosítási javaslatokkal állt elő. Lecseréltették a főfegyverzetet egy 20mm-es Breda gyorstüzelő ágyúra, mely könnyen páncélozott célokig minden ellen elégségesnek látszott. Párhuzamosan egy 8mm-es Breda 1938 modello géppuska került rendszeresítésre, sőt egyet kapott a hátsó traktusba építve is (érdekes, mert a 8mm-es űrméret abszolút nem felelt meg a fronton jelenlévő többi nemzet általános szabványának, ami 7,92mm-volt ekkor - így nem lehetett zsákmányolt lőszerrel utánpótlást biztosítani hozzá). Erősebb, 120LE-s aggregátot kapott, bár a gyártása akadozott - a legtöbb motor csak 1942 során került beépítésre. Jó olasz szokás szerint azért kellett valami, amitől harctéri alkalmazása nehézkessé vált - na ez lett az erőátviteli rendszer átalakítása, váltóstul. Annyira túlbonyolították, hogy az már a jármű vezethetőségének sem kedvezett, de a javításokat is megnehezítette, munkaigényesebb is lett tőle a konstrukció. Szép munka na.

Maradt azért ezen felül is jó néhány gyermekbetegsége: a szerelhetősége nem volt egyszerű eset, szűk helyek, sok áttétel nehezítette a munkát, a benzintartálya nem volt páncélozott, sőt a meghajtás elemei és a tartály abszolút, de nem különült el a személyzettől, még egy válaszfallal sem - ha lövést kapott jó eséllyel kiégett. Használat közben a személyzet még télen is megküzdött a géppel - belsejében meleg volt és hatalmas zajjal üzemelt, míg a borító páncél puszta érintése is fájdalommal járt, annyira hideg volt. Nyáron, vagy a sivatagban viszont bent őrjöngött a meleg, amire a motor még rátett vagy 10 fokot - maga volt a gördülő pokol. A személyzettől ilyen körülmények között hatékonyságot elvárni, szinte őrültségnek hat. Az új kocsi megörökölte a kivénhedt L6/40 kisharckocsi tornyát, ami végül is előrelépésnek számított az addigi vastagsághoz képest.

Autoblinda AB41

Másfél évnyi harctéri tapasztalat alapján került a típus újra modernizálásra - ami azért az alapkonstrukció életképességét bizonyítja, hogy a folyamatos erősítéseket sem sínylette meg jelentősen. Új elemre cserélték főfegyverét - egy Cannone da 47/32 M35 típusú, 47mm-es gyorstüzelő ágyút kapott, mely képes volt ún HEAT lőszerrel is üzemelni (a háború alatt kifejlesztett lőszertípus, mely képes volt úgy megtartani átütőképességét, hogy közben repesz-romboló is lett egyben. Azaz esetleges átütés után borzalmas pusztítást vitt végbe a beltérben). Ebből a típusból alig készült eredeti megrendelője részére, lévén az Olasz Királyság menet közben kapitultált a Szövetségesek előtt (addig kb. Egy tucatot adhattak át). De Hitler Salernoi Kösztársasága (Észak-Olaszországból kreált bábállam, mely kb. fél-egy évig élt még) folytatta a gyártást (a fontosabb olasz gyárak máig északon vannak, Torino-Milano vonalon) és további 120db került ki a csapatokhoz - ezek már zömében a németekhez. A Wehrmacht Panzerspahwagen AB41 201(i) néven rendszeresítette a típust.

Kétségtelen tény, hogy mind közül az eddig nem érintett módozat lett a legrettegettebb és egyben legsikeresebb. Ez pedig a sivatagi, hosszútávú bevetésekre felkészített SPA-Viberti Camionetta AS42 Sahariana lett. Egy nyitott, az AB41 alvázán alapuló sivatagi terepjáró volt csakúgy, mint a britek Chevrolet terepjárója. A feladatkörük és rendeltetésük is közel azonos volt - mélységi felderítés és szabotázs akciók. Kevés szó esik róla, de ezek a járművek meglehetősen jól semlegesítették a brit LRDG (Long Range Desert Group - mélységi felderítő és kommandós csoport/alakulat) akcióit. Esetükben egy akció elhárítása már egyértelmű sikert jelentett, kevésbé a megsemmisítés, mint a gátlás, kivédés dominált - az ellenséges felderítő tevékenység blokkolása és az ellenséges csapatmozgások akadályozása, puha célok, konvojok megsemmisítése. Ebben pedig a kevés létszámú olasz Sahariana nagyon jól teljesített. Főfegyvere egy gyorstüzelő 20mm-es Breda ágyú, vagy egy Solothurn páncéltörő löveg volt, néha 37mm-es Breda 47/32 löveg, de tábori körülmények között további géppuskaállványokat kaphatott különböző kaliberű fegyverekkel. Körben rakodó pántokat, állványokat kapott, így tetemes, 400L üzemanyagot és vagy 80L ivóvizet vihetett magával. Eredetileg kifejezetten a Bersaglieri elit gyalogos egységek támogatására készült, de később általánosabbá volt alkalmazásuk - teljes legyártott mennyiség ismeretlen.

Camionetta AS42 Sahariana - az alváz ugyanaz, a feladatkör közel azonos volt

Harcokban

Olasz felderítők a sivatagban Sahariana terepjáróikon

A típus harci története elég egyoldalú - az AB40 gyakorlatilag sohasem járt fronton, mert mire olaszország belépett a háborúba, már átszerelésük AB41-re előrehaladott volt. Míg az AB43-as típusok szinte egytől-egyig a Wehrmacht kötelékében harcoltak már az Appenninek hegyein. Így egyetlen olasz egységként az AB41 vette ki részét a háborúból. Harcolt Afrikában (Líbia-Egyiptom és Abesszínia-Etiópia frontokon) és a Balkánon Albánia és Görögország ellen. Később megszálló egységeik kaptak a típusból Jugoszlávia és Albánia területeken. A típus elég jól harcolt - az általánosan gyengének mondható olasz fegyverek közül az Autoblindata volt talán a legsikeresebb és ezen alakulatoknál volt a legnagyobb a harckkészség is - egyes egységek még Tunéziáig is eljutottak Rommellel annak ellenére, hogy az olasz csapatok 90%-a addigra elpusztult, vagy kapitultált. Egyes járművek onnan kijutva végigharcolták a szicíliai partraszállást, majd átmentve egészen Észak-Olaszországig kitartottak. A javított altípus, AB43 szintén jól teljesített német kézben - abszolút tökéletesen egészítette ki az itt bevetett gyenge és kisszámú német páncéloserőt. A nagy szintkülönbségeket áthidaló, köves-murvás olasz utakat sokkal jobban viselte, mint német közepes és nehéz páncélosok, féllánctalpasok - karbantartási igényük messze alacsonyabb volt.

AB43 német szolgálatban

A háború végóráit Észak-Olaszország és Bajorország hegyeiben érte meg, a német kézre került egyedek nagyobb része a folyamatos harcok során megsemmisült, pár darab megérte a fegyverletételt. Összevetve a többi ismert főtípussal: a francia és angolszász típusok nagyobb részével (Panhard, Humber, Daimler Dingo, Morris, talán még az AEC, M8 Greyhound) egyenértékű volt, képességekben a szovjet B-10, B-20 típusoknál sokkal jobb volt, de bírta a versenyt a német SdKfz 221-el, vagy a magyar 39M Csabával is.

Galéria az Autoblindata családról