A Panzer III-as lett a német hadiipar első jelentős harcjárműve, amely a háború első felében (1939-42) Wehrmacht alaptípusává vált. A Barbarossa Hadművelet kezdetekor (1941) uralta Európa csatatereit. Folyamatos fejlesztésen esett át (futómű, páncélzat, fegyverzet), de az újonnan megjelenő szovjet típusokkal szemben egyre többször alulmaradt. 1943 végén megkezdődött kivonása az első vonalból, bár kis számban egészen a háború végéig szolgálatban maradt.
PANZER IIIA (Sd.Kfz 141) adatai:
ÁLTALÁNOS:
Jármû Típusa: közepes harckocsi
Hadrendbe állítás: 1936 vége
Kezelõk száma: 5 fõ
Harci tömeg: 15t
MÉRETEK:
Teljes hossz: 5690mm
Törzs hossz: 5690mm
Szélesség: 2810mm
Magasság: 2340mm
FEGYVERZET:
Fõ: 37mm KwK L/45-es löveg
Kiegészítõ: 3db 7,92mm MG 34-es géppuska, kettõ a toronyban, egy a jármû törzsében
LÕSZERKÉSZLET:
Fõ: 150 lövedék
Kiegészítõ: 4500
PÁNCÉLZAT:
Páncéltest elõl (orrlemez): 14,5mm (69°-os dõlésszög)
Páncéltest elõl (vezetõ elõtt): 14,5mm (81°-os dõlésszög)
Páncéltest oldallemeze: 14,5mm (90°)
Páncéltest farlemeze: 14,5mm (77-80°-os dõlésszög)
Lövegtorony elõl: 14,5mm (75°-os dõlésszög)
Lövegtorony oldallemeze: 14,5mm (65°-os dõlésszög)
Lövegtorony hátsólemeze: 14,5mm (78°-os dõlésszög)
Lövegtorony tetõlemeze: 14,5mm (0-7°-os dõlésszög)
HAJTÓMÛ:
Motor: Maybach HL 180 TR V 12 hengeres benzinüzemû
Teljesítmény: 230LE
Tüzelanyag-tartály: 300 l
TELJESÍTMÉNY:
Maximális sebesség országúton: 32km/h
Maximális sebesség terepen: 19km/h
Hatótávolság országúton: 150km
Hatótávolság terepen: 95km
Kezdetek
A Panzer III-as fontos szerepet játszott Németország újraformálódásában. Ez volt az elsõ fegyverprogram, amit a versailles-i szerzõdés 1933-as felrúgása után, beindítottak. A Német Fõparancsnokság által létrehozott általános páncéloshadosztályokra tervezett szervezési táblázat szerint, a harcoló állomány erejét közepes harckocsikból álló századok, vagy osztályok alkották volna. Németország ebben az idõben még nem rendelkezett ilyen jármûvel. A Panzer I-es és II-es könnyû harckocsikat eredetileg is csak átmeneti megoldásnak szánták. Az eredeti terveknek megfelelõen addig akarták õket szolgálatban tartani, amíg a 30-as évek második felére megkezdõdik az új típusú közepes jármûvek tömeggyártása. 1935-ben a Fegyverügyi Hivatal versenytendert írt ki egy maximum 15t tömegû közepes harckocsi kifejlesztésére. A versaillesi szerzõdés felrúgása ellenére Németország még korántsem volt olyan erős sem politikailag, sem katonailag, hogy a konfliktus veszélyét felvállalhatta volna..
Panzer IIIA - az alapok megvannak, de mégis mennyire más még
Így viszont a nemzetközi ellenõrzést megkerülendõ a tervezett páncélosnak a ZW - Zugführerwagen (parancsnoki jármû) - elnevezést adták, ezzel sejtetve, hogy páncél nélküli parancsnoki lánctalpas fejlesztésérõl van csak szó. 1936 végén Kummersdorfban majd Ulmban négy prototípust próbáltak ki. Ezeket a nürnbergi MAN, az esseni Krupp, a berlini Daimler-Benz és Rheinmetall-Borsig vállalatok építették. A tesztek alapján a Fegyverügyi Hivatal a Daimler-Benznek adott elõzetes megrendelést.
Történet (verziók, módosulások)
Több helyen olvasható a világhálón, hogy a páncélos fejlesztése 1937-ben kezdődött. Ez így nem igaz, mert a szándék már 1935-ben dokumentálásra került, a tényleges tender már ekkor megjelent, de az érdemi fejlesztés - a még meglévő diktátumi ellenőrzés okán - iszonyat lassan haladt előre.
Az 1/ZW (késõbb Panzer IIIA) elsõ nullsorozati darabjai csak 1936-ra készültek el. Ezeken a különbözõ felfüggesztési rendszereket próbálhatták ki. A jármûvet öttagú személyzet üzemeltette, tömege 15t, páncélzata elõl-oldalt 15mm-es volt. Eredeti felfüggesztõrendszere öt, külön-külön rugóval felszerelt, közepes méretû futó- és két két kisméretû támasztó görgõbõl állt. Egy 230 LE-s Maybach HL 108-as TR benzinüzemû motor hajtotta. Ez 32km/h-s csúcssebességet, és 165km-es hatótávolságot tett lehetõvé. Fõfegyverzete a 37mm-es KwK L/45-ös löveg, melyhez 150db lõszert rendszeresítettek. Kiegészítõ fegyverzetként három MG 34-es géppuskát kapott, kettõt a löveggel párhuzamosan, egyet a törzsben. Ezeket 4500db lõszerrel látták el. A nullsorozati prototípus megérte az éles bevetést is. A lengyelországi hadmûveletek idején elsõvonal-beli csapatoknál nyújtott értékes tûztámogatást a gyengébb Panzer I-es, II-es páncéloskötelékeknek. A nyugati hadjárat elõtt viszont visszavonták õket, és már csak tesztfeladatokra, illetve kiképzésre használták.
Panzer IIIB grafika - figyeljük meg a kisméretű görgők nagy számát
A 2/ZW azaz a késõbbi Panzer IIIB 1937-ben jelent meg. Az elkészûlt 15db jármû nagyban hasonlított az elõdjére csakhogy ennek görgõrendszerét újratervezték. Az új elrendezés oldalanként nyolc kisméretû futógörgõbõl állt, melyeket páronként összekapcsoltak, és csak két elliptikus rugóval függesztették fel. a szerkezetet az eredeti kettõ helyett, három támasztógörgõ egészítette ki. Hogy a felfüggesztõrendszer átalakításával kapott többlettömeget ellensúlyozzák csak 121db lõszert rendszeresítettek hozzá. A módosítások ellenére fõbb paraméterei nem változtak az A változathoz képest. a 15db Panzer IIIB is részt vett a lengyelországi hadmûveletekben, de a nyugati hadjárat elõtt õt is kivonták a frontcsapatok állományából.
Panzer III felfüggesztési rendszerek változásai
A 3/ZW 1937 vége 1938 eleje környékén készûlt el. Szintén a felfüggesztésen változtattak. Az elõzõ változathoz hasonlóan nyolc közepes méretû futógörgõvel látták el, de ezeket már három elliptikus laprugó segítségével függesztették fel. A jármû tömege 16t-ra nõtt, hatótávolsága 105km-re csökkent. Két elõdjéhez hasonlóan bevetették Lengyelországban.
A 4/ZW lett a legnehezebb mind közül. Legvédettebb helyeken 30mm-es páncélzatot kapott. Ezen újítások jelentõsen megnövelték a jármû tömegét (19,3t). A többletsúlyt a felfüggesztõrendszer sem bírta hosszú távon, ezért újabb módosításokra volt szügség. Az üzemanyagtartályát is átalakították; az eddigi két nagyobb tartály helyett most négy kissebbe osztották el ugyazt a mennyiséget. 1938 januárja és júniusa között a német gyárak 40db Panzer IIID-t gyártottak, melyek mind a lengyelországi, mind a norvégiai támadás során bevetésre kerültek.
Az elsõ nagyobb számban gyártott változat a Panzer IIIE volt. Ebbõl 96db-ot szállítottak le a hadseregnek. Új, 320 LE-s Maybach HL 120 TR motort, és korszerûbb sebességváltót kapott, tovább javítottak a felfüggesztéseken. A hat különálló futógörgõt keresztirányú torziós rugókkal függesztették fel. A németek Lengyelországban összesen 98db Panzer III-ast vetettek be, többségében az E változatot. Ez a változat harcolt még 1940-ben Nyugaton, 1941-42 között a Szovjetunióban, sõt Észak-Afrikában egészen 1942 végéig.
Szembeötlő, hogy hány nullsorozati változatot hoztak létre egy típusból. A késõbbi változatok fejlesztését nagyban segítette az ezeken végrehajtott kísérletsorozat. Ez az a folyamat, amit idõ hiányában, a késõbbi nehézpáncélosoknál már nem tehettek meg (Panther, Tiger, Elefant, stb). Ezeknél a fegyvereknél sokszor a háború végéig nem tudták megoldani a kezdeti "gyermekbetegségeket".
Panzer IIIF
Az elsõ tömegesen gyártott változat a Panzer IIIF volt. 1939 szeptembere és 1940 júliusa között a német gyárak 435db-ot szállítottak le. Mûszaki szempontból, nagyon megbízhatónak minõsült - íme a hosszú fejlesztés eredménye. A nyugati hadjárat során szerzett tapasztalatok alapján, a Fegyverügyi Hivatal megállapította, hogy a páncélos 37mm-es lövegénél hatékonyabb fegyverrel kell ellátni. A Fõparancsnokság viszont felismerte, hogy egy ilyen fegyver kifejlesztése, a jármûbe történõ átszerelése hosszú hónapokat venne igénybe, ezért úgy határoztak, hogy az F változatokat továbbra is a 37mm-es löveggel kell felfegyverezni, mert a csapatokat el kell látni megfelelõ mennyiségû páncélossal.
A további változatok fejlesztésénél a hatékonyabb páncélzat és a nagyobb tûzerõ elérése lett a fõ cél. Ezen változatok csak kismértékben tértek el egymástól. A Panzer IIIG változat, mely 1940 áprilisában jelent meg, már az új 50mm-es KwK L/42-es löveggel szerelték. Ezzel egyidõben sok Panzer IIIA-F változatot is átszereltek az új löveggel. Az új löveghez 99db lövedéket rendszeresítettek. 1940 áprilisa és 1941 februárja között 450db G készült el.
Panzer IIIH metszeti grafikája a belső tér bemutatásával
Ettõl kezdve az újabb Panzer IIIH változatokat kezdték el gyártani. A G-hez képest ennek páncélzatát erõsítették meg, úgy hogy 30mm-es lemezeket csavaroztak a lövegtorony és a törzs elejére (ezeken a részeken 60mm-es lett a páncélzat, de nem volt homogén). Ebbõl 310db készült.
A következõ változat lett az, amirõl ez a harkocsitípus híressé vált; ez a Panzer IIIJ volt. 50mm-es páncélzatát egy darabból készítették, ami ellenállóbb volt, mint a két darabból álló 60mm-es. Az elsõ néhány száznál még megtartották a régi 50mm-es L/42-es löveget, de a továbbiakat már a félelmetes hírű
Panzer IIIJ 50mm L/60
50mm-es KwK L/60-assal szerelték. A páncélzat és a löveg többlettömege miatt a J változat össztömege 22,3t-ra nõtt. A súlycsökkentés érdekében csak 84db lõszert kapott. Ez lett a legnagyobb számban elõállított Panzer III-as. 1941márciusa és 1942 júliusa között 2516db-ot gyártottak, ami havi 148db-nak felelt meg. A jármû annyira jó konstrukciónak számított, hogy még az 1943-as Citadella Hadmûvelet idején is ezek alkották az elsõ vonalbeli páncéloshadosztályok gerincét. 1943 végétõl viszont érezhetõen minden téren ellenfelei alatt maradt. A kedvelt változatot még jó néhány követte, de gyakorlatilag ezek csak módosulatai voltak a J változatnak.
Az elsõ "módosulat" a Panzer IIIL volt. Ennek felfüggesztésén javítottak, mert a J túlságosan orrnehézzé vált, és páncélzata is jócskán igénybe vette a szerkezetet. Védelmén is javítottak, ugyanis a páncéllemezt vékonyabb lemezkbõl állították össze, úgy hogy egymáshoz képest eltolták ezeket. Az így
Panzer IIIL - torony és vezetői homloklemez megerősítésekkel
kapott szerkezet ellenállóbbnak bizonyult, mint a homogén változat. Az új típusú páncélzat megint tömegnövekedést okozott, ami miatt a lõszerkészlete tovább kellett csökkenteni 78db-ra. Ebbõl a változatból 6 hónap alatt 708db készült.
Az utolsó J "alváltozat" az M esetében olyan változtatásokat eszközöltek, melyekkel a gyártás ütemét gyorsíthatták. Ennél a változatnál alkalmaztak
Panzer IIIM torony és páncéltesti kötényezéssel - mint egy középkori lovag
Először gyárilag köténylemezeket (ún. Schürzen), melyekkel a futómûvet és/vagy a tornyot védték az üreges töltetû páncéltörõ lövedékek ellen. 1942 októbere és 1943 februárja között 292db Panzer IIIM készült el. Ezzel a változattal befejezõdött a Panzer III-as fõbb alváltozatainak bemutatása, mert az utolsó változat, noha szintén toronnyal rendelkezõ páncélos volt, alkalmazása révén már más kategóriába tartozott.
A Panzer IIIN, avagy a Sturmpanzer III
A Panzer III-as utolsó változata mind fegyverzetében, mind alkalmazásában eltért a többi változattól. Eredetileg gyalogsági szerepkörre a Sturmgeschütz IIIB-ket alkalmazták, de a jármû alacsony termete, és emellett kiváló páncéltörõ képességû fegyverzete folytán egyre inkább páncéltörõ feladatokra vetették be. Ennek okán új gyalogsági támogató jármûre lett szügség. Az Sd.Kfz 250/8, és Sd.Kfz 251/9 megfelelõ változatok lettek volna, de nem rendelkeztek a páncélosok fontos
Sturmpanzer IIIN rövidcsövű támogató
tulajdonságaival: kellő páncélvédettség, forgatható torony. Ezért új, erősebb járművet kellett létrehozni. Ezért a már jól bevált Panzer III-as alvázra, forgatható toronyba, a Panzer IVD-kből nagyszámban visszamaradt 75mm-es KwK L/24-es löveget szerelték be. A löveg gyenge páncéltörő képességgel rendelkezett, de gyalogsági tűztámogatásra tökéletesen megfelelt. Az így kapott harckocsi hivatalosan az Sd.Kfz 141/2 Panzer IIIN elnevezést kapta, de fõ feladatkörét hangsúlyozandó, a gyalogság körében Sturmpanzer III (rohampáncélos) lett. A német gyárak 1942 vége és 1943 ősze között pontosan 666db-ot szállítottak le a hadseregnek. Ezek után a Főparancsnokság átcsoportosította az erőforrásokat az erõsebb Panzer IV-es, és Sturmgeschütz III/IV változatok gyártására, mert az első vonalbeli páncélos alakulatok egyre súlyosabb veszteségeket szenvedtek. A Sturmpanzer III-as egészen a háború végéig szolgált, nem is annyira hatékonysága, mint inkább a kényszerûség folytán, bár fő szerepkörét - a gyalogosok támogatását -, még 1945-ben is el tudta látni.
Harci alkalmazás
Az Panzer IIIA-E 1939-40-es megjelenésekor a német páncéloshadosztályok általános páncélos típusai még a Panzer I és II könnyû voltak. Ekkor a közepes harckocsik fõ feladata elsõsorban hatásos tûztámogatás nyújtása ezen gyengébb páncélosoknak (ne felejtsük el, hogy a Panzer I-esnek csak géppuskái voltak, amivel nem lehetett leküzdeni a páncélozott célpontokat.) Ennek ellenére ekkor még nem játszhatott döntõ szerepet a hadmûveletben hiszen arányában nagyon kevés - a bevetett 3363db páncélos közül csak 98db - Panzer III-as jutott el a csapatokhoz. A lengyelországi hadjáratban a Panzer III-asok arányaiban minden más harckocsitípusnál nagyobb veszteséget szenvedtek. A bevetett tankok közel egynegyede 26db semmisült, vagy rongálódott meg súlyosan. Ez nem azt jelenti, hogy ekkor még ennyire gyengék lettek volna, hanem hogy már ekkor is a legfontosabb feladatokat bízták ezen harckocsikra (páncéltörõ fegyverekkel felszerelt erõdített állások áttörése, közvetlen páncéloscsata, stb). Nyugat-Európában már nagyobb számban szerepelt, de ott jóval erõsebb páncélosokkal is találta magát szembe (Matilda, Char B1 bis). Feladatát fõként a kiváló kötelék-szintû vezetésnek, elsõsorban a belsõ rádióknak, illetve a Luftwaffe bombázóinak köszönhetõen oldotta meg. Valóban meghatározó páncélossá a Barbarossa Hadmûvelet során vált. A szovjet Vörös Hadsereg harckocsi állománya papíron a duplája volt a Wehrmacht páncélos állományának. Ez a hihetetlen adat viszont csalóka, mert hatásosságban viszont messze alatta maradtak a német fõ típusoknak. Ekkoriban a híres T-34-es vagy KV-1-es, KV-2-es típusok még csak néhány százalékát teszik ki a hadsereg kb. 8-10.000db-os harckocsi állományának. Egy másik nem elhanyagolható tény, hogy egy ekkora haderõt megszorítások nélkül nem lehetne vezetni, mert akkor képtelenség lenne ellátni õket elég felszereléssel (élelem, lõszer, üzemanyag). Ezen intézkedések legfontosabbika, hogy a vörös páncélosok csak egynapi üzemanyaggal, és egy csatára elegendõ lõszerrel voltak ellátva. Ez még a korszerû T-34-es KV-1-es típusok hatékonyságát is nagyban korlátozta. Sokat közülük egyesével küldtek akár egy teljes páncéloshadosztály ellen is. Akármilyen sikert is értek el, idõvel mindet utolérte a végzete, egy erõsebb löveg képében. Az állomány gerincét alkotó fõ típusok (T-18, T-26, BT-5, BT-7, T-35)viszont sokkal gyengébb teljesítményre voltak képesek, vagy mert gyengébbek is voltak, vagy mert helytelenül alkalmazták õket (T-35 a "szárazföldi csatahajó").
A Barbarossa idejére a Wehrmacht 3332db harckocsival rendelkezett, ezek közül 965db volt Panzer III-as, elsõsorban az 50mm-es L/42-es löveggel szerelve. Ez a löveg 450m-rõl képes volt 47mm-es páncélzatot átütni. Ez rendkívül hatékonnyá tette a kezdeti harcok során. Viszont ahogy haladtak elõre Ukrajnában, úgy lett egyre több problémájuk, az erõsebb harckocsikkal. A szovjetek már akkor 76,2mm-es löveggel szerelték T-34-eseiket, KV-1-eseiket pedig 85mm-essel, amikor a németek kezdtek áttérni a 37mm-esrõl az 50mm-esre. A KV-1-esnek 90mm-es páncélzata volt. A T-34-esnek 45mm-es, de döntött, melynek köszönhetõen majdnem olyan jól védett, mint a KV-1 páncélvédelme.
1941 június 22.-én vált nyilvánvalóvá a szovjet fölény, amikor a XIV. Szovjet Páncéloshadtest KV-1-es, T-34-es kötelékei támadást indítottak a 6. Páncéloshadosztály éle ellen. A hadosztály Panzer 35(t), és Panzer III-as páncélosai egymás után gyulladtak ki, a hadosztály páncéltörő osztályai nem rendelkeztek olyan eszközzel, ami képes lett volna kilőni az új vörös harckocsikat. Az egyetlen kivétel a 88mm-es Flak légvédelmi ágyú volt. Ennek is nyolc találatba telt míg egy KV-1-est ki tudott lőni(!). Ettől kezdve rendszeressé váltak az ehhez hasonló esetek. Nyilvánvalóvá vált, hogy változtatni kell, ekkor érkezett az erősebb Panzer IIIJ, mely átmenetileg képes volt felvenni a versenyt a vörös harckocsikkal, de látszott, hogy hosszú távon képtelen lesz megoldani a németek páncélosok dilemmáját.
Szétszaggatott hosszúcsővű Panzer III a Sivatagban - nem a torony; a torony alapja szakadt le szegecselt-hegesztett helyéről!
A háttérben lázas ütemben folyt az erõsebb közepes (Panther), és nehézpáncélosok (Tiger) kifejlesztése. Ennek ellenére gyártását tovább fokozták, mert pótolni kellett az elszenvedett veszteségeket. Csak 1943 nyarán állították le a Panzer III-asok gyártását amikor hatékonyabb páncélosok gyártására fordították a meglévõ nyersanyagkészleteket. Kis számban egészen az összeomlásig állományban maradt, fõleg a hátországi kiképzõalakulatoknál és a megszálló rendõri csapatoknál. 1945-ben amikor a Szövetségesek Hollandiában katlanba zártak néhány német alakulatot, a helyi állomány még rendelkezett egy Panzer III-assal. Ebbõl is látszik, hogy a háború utolsó hónapjaiban az elavult tankok is harcban pusztultak el a Harmadik Birodalommal együtt.
Konverziók
A Panzer III alváza volt a német hadsereg második legjobban kifejlesztett terméke (az első egyértelműen a Panzer IV volt). A háború folyamán három fő alváztípus érte el összesen a minden szempontból kiváló, jól alakítható jelzőt: a Panzer III és IV, illetve a cseh alapú Panzer 38(t) alváz. Ebből is kitalálható, hogy a donor-alváz számos egyéb harcjármű alapjaként szolgált a főfeladatának - mármint, mint elsővonalbeli páncélos - megszűnése után. A Panzer III messze leghíresebb ilyen házassítása természetesen a Sturmgesütz avagy Stug III rohampáncélos lett - ennek külön irodalma van, még nálam is.
Sturmpanzer 33
Ami azért már kevésbé ismert, hogy a Sturmpanzer mellett készült kis számban másféle gyalogság-támogató eszköz is belőle - például a SIG 33 Ausf Panzer III rövidebb, emberbarátibb nevén a Sturmpanzer, vagy SturmHaubitze 33. Ez lényegében egy felfordított mosóteknő alá rejtett SiG 33-as 150mm-es gyalogsági löveg volt, saját meghajtással önjáróvá téve.
Kevés készült belőle, de mindenképpen hatalmas erőt képviselt a rohamozó gyalogság számára - a Sturmtiger megjelenéséig messze a legerősebb lövegű támogató páncélos volt.
Sturmpanzer, vagy SturmHaubitze StuH 33 a fronton
Kis számban készült belőle műszaki-mentő, aknamentesítő, parancsnoki, sőt légvédelmi változat is - bár szerintem az utóbbi kilőtt példányok frontvonali átalakításai lehettek.
Legfontosabb változtatás valójában nem új páncélos volt, mégis szerintem a legfontosabb lépés volt az alváz és a német hadsereg életében. Ez az ún. Panzer III/IV egyesített alváz kialakítása volt. Lásd. a Német ipar helyzete cikkben, a németek teljesen eltérő metodológiával terveztek és viteleztek ki, mint például az amerikaiak. Náluk a szalagosított tömegtermelésnek az amerikai verzió szerinti mechanizmusa egyszerűen nem működött volna - sokáig még alapelemeit sem láthattuk semelyik német cégnél. Minden “termék” egyedi, az adott cég féltve őrzött titka, nincs információáramlás, nincs tapasztalat-csere. Az első láthatóan közös(ködő) gondolkodás pont itt a Panzer III és IV fejlesztése során volt megfigyelhető - a két páncélos nagyon is hasonlít egymásra, a IV inkább tűnik a III kigyúrt bátyjának, mint teljesen önálló fejlesztésnek. A közös alváz gondolat sem azt jelenti, hogy innentől a kettő egy, hanem az alkatrész alapú egyezés feltételezi: a két alváz méreti különbségei megmaradtak, de a legtöbb azonos szerepű, méretű elemet igyekeztek egységesíteni. Nem mindenhol sikerült, de nagy lépést tettek efelé. Később ennek lettek középtávú eredményei - a Famo átlapolt futógörgős megoldása a kicsi Kettenkradtól egészen a Königtiger-ig továbbgyűrűzött, a Panther II-t úgy tervezték, hogy a Tiger I-II alkatrészeivel csereszabatos legyen, stb. Ennek kiteljesedése lett volna a sok tekintetben az álomvilágba merülő E-sorozat megtervezése is - bár egyes szakírók nem erre az aspektusára koncentrálnak, sokkal inkább annak beteges méreteire (lásd. E-100, E-1000 tervek).
Az így kapott közös alváz aztán pont a Stug III/IV és egyéb páncélosok gyártását volt hivatott felgyorsítani - ekkor már Albert Speer volt a termelésért felelős megbízott.
Végnapok
Panzer III - nincs jó bőrben
A Panzer III története mutatja talán leginkább, hogy háborúban - a célok elérése érdekében - milyen gyors iramban fejlődhet egy szakterület, egy teljes ország, vagy egy teljes katonai blokk. A háború előtt egy évtizedre előkészített jármű csekély 5 év alatt annyira elavulttá vált, hogy azonnali pótlást kellett a helyére találni. Ha a háború utáni 50-70 évet vesszük figyelembe a Panzer III és Königtiger között nagyobb a szakmai fejlődési ív, út, mint a Königtiger és a Leopard/Challenger/M1 Abrams/Merkava IV/T-90 között. A jármű felépítés maradt ugyanaz, a motorizáltság formája, a futómű, a felfüggesztési rendszer, a fegyverzet, annak elosztása, az űrméretek, szinte változatlan, az érdemi változás a lövedék terén történt. A nyíl típusú rakéta-jellegű lövedékek egyértelműen korszerűbbek a régi, jobbára csak felnagyított puskalővedékekhez képest. Én magam (szakértő ugyebár nem vagyok) az uránmagvas lövedéket sem tartom nagy előrelépésnek, lévén a világháború alatt is sok ország használt/kísérletezett volfrámmagvas lövedékkel, volt rendszeresített lőszer is belőle (ne feledjük, az urán itt mint az egyik legkeményebb anyag és nem, mint sugárzó kőzet kerül felhasználásra! Kicsit elhamvadnának a sugárzástól az amcsi tankosok, pusztán egy gyakorlótéri menetelés alatt is...).
De hogyan is jutott idáig ez a típus? A háború kitörésekor egyértelműen a csatatér ura volt a Panzer IV-el együtt. A nyugati frontig nem találkozott olyan páncélossal, löveggel, ami garantáltan ki tudta volna ütni - ott a Somua S35, Char B páncélosok okoztak neki fejfájást, de szakmai, technikai különbségével, a különböző csapattestek összhangjával (pl.: Stuka-támogatás) fölényesen felülkerekedtek az akadályokon.
Aztán egy pár görbe utacska után jött a típus legkeményebb akadálya - később kiderült, nem tudja megmászni -, Oroszföld és vele a klíma vadállatai: T-34, KV-1, KV-2. Ez már megfeküdte a gyomrát. De volt még benne potenciál, volt még fejlesztési lehetőség a páncéltestben, felfüggesztésben, úgyhogy a típust még jó másfél évig - folyamatos fejlesztéssel persze -, rendszerben, sőt az első vonalban lehetett tartani. Csak megjegyezném; a sokkal fejlettebb, Tiger nehézpáncélosban ugyanez a lehetőség már nem volt meg - amikor ‘44-ben az IS-család megjelent a harcmezőn és elkezdett dominánsan a Tigris fölé nőni, a hadvezetés visszavonta őket a frontról.
Valami ‘42-ben megtört a német tervezőkben - talán a nyomás túl nagy volt? Onnantól képtelenek voltak olyan megoldással előállni páncélos témában, ami önálló gondolat volt, nem reakció, másolás, és mégis kiállta volna hosszabb távon az idő próbáját.
Döbbenet, de a Panzer III kivezetésével együtt a németek domináns szerepe is megszűnt a harcokban - onnantól a csapattestek már nem hódítottak, csak lassan, morzsolódva, próbálták megtartani mindazt, amit addig elértek (rendben, ehhez a Panzer III-nak nincs túl sok köze, csak az két, egymástól független esemény egybecsengését akartam kiemelni).
A típus a Citadella idejére már egyértelműen hátrányban volt a fő szovjet típusokkal szemben - gondoljunk bele; a Panzer IIIJ ekkor kapott hosszúcsövű 50mm-es löveget, kötényezést, amikor a T-34 hosszúcsövű 85mm-es löveget… nem egy súlycsoport.
Makettdobozokról ismerős, 111-oldalszámú Panzer IIIJ Kurszknál adta meg magát
A Citadella nem a Panzerek gyenge szereplése miatt bukott el, nem a páncélos csapatok mondtak csődöt - az már alapjaiban eleve elrendeltetett volt. Hiába is lett volna abból győzelem, amikor az orosz henger már gőzerővel robogott - a gyárak ontották, a korszerű eszközöket, a Haditengerészet képtelen volt megállítani a Land Lease konvojokat, a repülőerők lassan ledolgozták technikai hátrányukat, míg az egyszerű orosz baka elkezdte elhinni, hogy a német ördög legyőzhető. Innentől már a klasszikusan német mentalitás, szakmai tudáskülönbség, sem a technikai fölény nem volt képes a háború menetét megfordítani.
Panzer III roncs a sivatagban - az üzemenyag és/vagy lőszer berobbanása
széttépte a páncélost
A Panzer III leáldozása egyben a Wehrmacht hattyúdala is volt - igen, mert az az előny, amit a Panzer III és vele a Wehrmacht képességben birtokolt, pont ugyanakkor fogyott el, amikor páncélosunk is elérte határait.
Szomorú mementó, hogy a teljesen elavult páncélosok a háború véres viharában 1945-ben újra a frontra kényszerültek Hollandiában (pont oda, ahol legfényesebb, legfölényesebb csatáit vívta 5 évvel korábban) - annyira kevés páncélos állt rendelkezésre, hogy minden, még működő típust visszarendeltek első vonalba, így korosodó hősünket is. Ott is pusztult a német birodalmi reményekkel együtt.
Linkek, Irodalomjegyzék
Dr. S. Hart & Dr. R. Hart: Az II. világháború német páncélosai
http://www.achtungpanzer.com/panzerkampfwagen-iii.htm
http://www.tanks-encyclopedia.com/ww2/nazi_germany/Panzer_III.php
http://1939-1945.blog.hu/2014/10/16/panzerek_lengyelorszagban