Jagdpanzer VI Jagdtiger

Értelmetlen monstrum volt, de egy brutális képessége volt - a legenda szerint szemtől szemben semmilyen más, ellenséges páncélos, vagy vadász nem volt képes kilőni. Az persze probléma, ha egy páncélosnak ez az egyetlen pozitív képessége. Ja, amíg működött, egy nehézsúlyú mesterlövész volt, amíg működött...

A JAGDPANZER VI JAGDTIGER (Sd.Kfz 186) adatai:

ÁLTALÁNOS:

Jármű Típusa: nehéz páncélvadász

Hadrendbe állítás: 1944 vége

Kezelők száma: 6 fő

Alváz: Panzer VIB Tiger II

Harci tömeg: Henschel: 71,7t, Posche: 69,9t

 

MÉRETEK:

Teljes hossz: Henschel: 10 660mm, Posche: 10 370mm

Törzs hossz: 7800mm

Szélesség: Henschel: 2820mm, Posche: 2920mm

Magasság: Henschel: 3630mm, Posche: 3590mm

 

FEGYVERZET:

Fő: 125mm-es PaK 44 L/44-es páncéltörő löveg
      (az utolsó 26db-nál) 88mm-es PaK 43 L/71-es páncéltörő löveg

Kiegészítő: 1db 7,92mm MG(t) géppuska; a törzs elülső lemezében

 

LŐSZERKÉSZLET:

Fő: 38db lövedék

Kiegészítő: 2925db

 

PÁNCÉLZAT:

Páncéltest elől (orrlemez): 100mm (40°-os dőlésszög)

Páncéltest elől (vezető előtt): 150mm (40°-os dőlésszög)

Páncéltest oldallemeze: 80mm (90°-os dőlésszög)

Páncéltest farlemeze: 80mm (60°-os dőlésszög)

Küzdőtér elől: 250mm (75°-os dőlésszög)

Küzdőtér oldallemeze: 80mm (65°-os dőlésszög)

Küzdőtér hátsólemeze: 80mm (80°-os dőlésszög)

Küzdőtér tetőlemeze: 30mm (0°-os dőlésszög)

 

HAJTÓMŰ:

Motor: Maybach HL 230 P30 V12 hengeres, benzinüzemű

Teljesítmény: 700LE

Tüzelanyag-tartály: 865 l

 

TELJESÍTMÉNY:

Maximális sebesség országúton: 38km/h

Maximális sebesség terepen: 17km/h

Hatótávolság országúton: 170km

Hatótávolság terepen: 121km

Kezdetek

Bevált formuláról ne válts el - vallhatta a Német Fegyverügyi Hivatal, hiszen a háború során a legtöbb páncélos alváz típuson kifejlesztettek legalább egy önjáró löveget - legyen az páncéltörő, vagy tüzérségi. “Sorsát” a Tiger II sem kerülhette el; több nagyra törő terv is született a következő hónapokban - pl.: Grille 17, stb. A közös pont, hogy ez a rövidke felsorolás egyetlen darabja sem került gyártásba - nem úgy, mint cikkünk mostani képviselője.

Hogy miért alakult ez így? Mert az alváz sorozatgyártása már adott volt, felesleges lett volna teljesen új alvázat fejleszteni ezen típusok számára. A torony nélküli típusok előállítása pedig egyszerűen gyorsabb és olcsóbb volt, mint a toronnyal rendelkező, teljes értékű páncélosoké.

Koncepció rajz a Grille 17/GW Tiger-ről

Hátrányuk is legalább ennyire egyértelmű: ha nincs torony, nincs oldalsó védelmi lehetőség - a tűzirány változtatásához általában a teljes jármű irányba állása szükségeltetett. Viszont ezek a hátrányok egy egyértelműen védekezésre szorult hadsereg esetén kevésbé okoznak problémát, mint támadás esetén. Mivel a német erők ekkor már főleg ilyen harcokban vett részt, így a mérlegen az előnyök még mindig nagyobb súllyal estek latba, mint a hátrányok - ezért a program alapvetően sikeresnek volt mondható.

Történet (verziók, módosulások)

A típus terveit még 1943 októberében mutatta be a mérnökcsapat. A tényleges első prototípus példány alig pár hónappal később készült el. A sikeres bemutató után a Fegyverügyi Hivatal szakemberei egy 150 darabos megrendelést írtak alá a típus kizárólagos gyártójával az osztrák Steyr-Damiler-Puch Művekkel. Mefigyelhető, hogy az utolsó időszakok gyártása hogyan tolódik egyre jobban keletre (a Niebelungwerke is osztrák volt, a BMM pedig cseh) - bár ekkor már a Szövetséges bombázók mindenhova odaértek; elég kicsire zsugorodott a Birodalom területe ehhez.

A gyár mérnökei egy meglehetősen magas, doboszerű felépítményt szereltek az alvázra, ugyanis a háború legnagyobb páncéltörő ágyúját kellett befogadnia az új járműnek. Ez a fegyver pedig a PaK család utolsó sorozatgyártott tagja a PaK 44 volt. Ha valóban beindulhatott volna a sorozatgyártás, nem csak pár tucat készült volna belőle, talán a háború legpusztítóbb fegyvere lehetett volna, de így ezt a címet meghagyta - nálam legalábbis - a 88-as PaK 43-nak.

A löveg méretei iszonyatosak voltak, a zárszerkezet hatalmas volt - kellett neki a hely a járműben. Az jármű mozgatását ugyanannak a Maybach erőforrásnak kellett megoldania, ami eddig is üzemelt a német nehézpáncélosokban. Ez 700LE-t volt képes leadni, ami alapvetően nagyon nagy érték, de ehhez a testhez (70t) még ez is kevés volt - az üzemzavarok száma előre láthatólag nem fog csökkenni - ezt a mérnökök tudták. A futómű viszont változott a gyártás során. Még a Tiger II gyártása során az eredeti Henschel-féle megoldást a vesztes mérnök Porsche felülvizsgálta és egy korszerűbb megoldással kijavította. Ez érintette a teljes szerkezetet, rugózást, kevesebb lett az alkatrész, csökkent a bonyolultság, a gyártási idő (Henschel eredetileg keresztirányú torziós rugókat, kilenc tengelyt és egymást részben átfedő futógörgőket használt. Porsche felmérve, hogy az egyébként kiváló felépítés egy ilyen elkeseredett védekező háborúban már feleslegesen bonyolult egy nyolc-tengelyes, hosszanti irányú torziós rugókkal szerelt és párosával egymáshoz kapcsolt futógörgőkön alapuló megoldással állt elő). Az új megoldás rosszabb terepjáró képességet biztosított, de ezeket a monstrumokat főleg beépített terepen, azok szélén, lesben állva alkalmazták, ahol ez nem jelentett további hátrányt. A jármű legnagyobb hátránya a lőszer volt - abból is rögtön két dolog kapcsán. A lőszerjavadalmazása siralmas volt - alig 38db lövedék, ami csapnivalóan alacsony egy ilyen lassú és statikus eszközhöz képest. A lőszert továbbá osztott lőszerként tárolták, amit a betöltéskor kellett összeilleszteni és utána betölteni - ez nagyon hosszan tartott. A fegyver használhatósága méltatlan volt a félelmetes képességéhez képest.

Mert a löveg egyébként halálos volt. Torkolati sebessége a jóval hosszabb és könnyebb lövedékű PaK 43-éval azonos (920m/s, azaz 3312km/h), hatékonysága is megközelítőleg ugyanolyan volt. Elméleti hatótávolsága brutális 22km volt, hatékonysága is félelmetes: 1000m-ről 230mm gond nélkül; 3000m-ről még átütötte a 173mm-t is (csak adalékként: nem volt 173mm-es páncélvastagságú jármű a teljes ellenséges arzenálban)!

Harci alkalmazás

Harci alkalmazása önálló nehézpáncélos zászlóaljakban történt. A hadvezetés pár kiemelt zászlóaljban vonta össze az egyébként nagyon szűk állományt - az egyik ilyen egység a 653. Nehéz Páncéltörő Osztály volt, amely egységből 9db páncélos támogatta (volna) az ardenneki előretörést. De annyira nehezen boldogultak a szűk utakon, hogy a közvetlen parancsnokság végül hadműveleti tartalékba helyezte. 1944 szilveszterére a csoportot átszervezték a front délebbi szakaszára, ahol a Northwind Hadműveletet kellett támogatniuk. Ez a hadművelet is kezdeti sikerekkel indult, de a Szövetségesek magukhoz térve egyszerűen lerajzották a ritkás ellenséges páncélos állományt és viszonylag hamar kivéreztették a német támadó ékeket.

Az 513. Nehéz Páncéltörő Osztály főleg keleten harcolt, de súlyos veszteségeket szenvedett, amikor túlerejű rohamokat próbáltak megállítani a Visztulánál 1944 végén ‘45 első heteiben (nagyon hiányoztak innen azok a feleslegesen elvesztett páncélosok ott nyugaton).

1945 április 1-jén kelt teljes hadműveleti szintű leltár szerint ekkor összesen 23db volt még üzemképes. Az egyoldalú harcokban a többségük megsemmisült.

Na de, hogy ne csak csupa negatívumot írjak a típusról - és, hogy újra bizonyítsuk; megfelelő kezekben egy ilyen fegyver kegyetlen hatékony tud lenni - következzen az egész hadtörténet (talán örök időkre) harmadik legsikeresebb páncélos parancsnokának rövid karrier-története.

Az urat Otto Cariusnak hívták aki meglepő módon nem SS páncélos parancsnok volt. Meglepő, ugyanis ekkor már (1944 közepétől) szinte minden elit eszközzel a legmegbízhatóbb SS egységeket szerelték fel. Otto Carius életéről külön cikk fog majd foglalkozni, itt most csak röviden annyit, hogy egészen korán, még Panzer 38(t)-re kapott kiképzést, majd folyamatosan fejlődve jutott el a Tiger páncélosig és vele az 502. Nehézpáncélos Osztályig. Legnagyobb sikereit (Malinava-i rajtaütés, Narva védelme) is ezzel a típussal éri el. 1944 végén súlyos sérüléssel kórházba kerül. Felépülése után Padernbornban gyors átképzéssel átkerül az 512. Nehéz Páncélvadász Osztály kötelékébe és a Ruhr-vidék védelmében fejezi be a háborút. Nem volt véreskezű gyilkos, nevéhez nem köthető egyetlen ismert háborús bűncselekmény sem. Azon kevesek közé tartozik, akik a háború első feléből végigharcolták az egészet és mégis élve kikerültek belőle. A teljesség kedvéért az összesített listán 150 igazolt kilövéssel Knispel és Schroif mögött áll harmadikként. A háború után “Tiger Apotheke” néven gyógyszertárat nyitott. Döbbenetesen hosszú életet élt - 92 évesen halt meg 2015-ben rövid lefolyású, súlyos betegségben.

Végnapok

Ez a jármű egy hibás elképzelés mentén született. Egy ennyire nyersanyag hiányos háttérrel nem szabadott volna ennyi erőforrást egy ilyen járműre pazarolni. A ráfordított időt és pénzt nem hozta vissza a fronton. Rengeteg semmisült meg műszaki hiba következtében, mert nem volt olyan műszaki mentő a teljes német arzenálban, ami egy mozgásképtelen, 70t-s monstrumot képes lett volna hazavontatni. Sok esetben egy járműre jutott két másik lerobbant jármű - mert ugye igyekeztek menteni az értékes eszközt, rákötötték egy/kettő másik Jagdtigerre, vagy Tiger II-re és… lefulladt mind. Rögtön vesztettél 3 járművet egy helyett.

Egy megrongált, majd elhagyott Jagdtiger valahol nyugaton

Azok a problémák, amik a Jagdpanthernél megjelentek - kevés darabszám és nagy méret miatt sokkal nagyobb figyelem, mint egy Stug vagy Hetzer esetén, torony hiánya és a nehéz páncélosokhoz mérten lassú mozgás, forgás - itt egy nagyságrenddel komolyabban jelentkeztek. Mivel nagyon kevés készült belőle, minden veszteség még fájdalmasabb volt, mint egyébként - műszaki problémák pedig ritkították őket rendesen.

Nem sikerült rendesen elosztani sem a meglévő állományt a csapatok között. Viszonylag nagy részük harcolt a nyugati fronton annak ellenére, hogy még csak megszorítani sem tudta őket egyik angolszász páncélos sem (szemből a Pershing 90mm-es lövege sem tudta megsebezni, nemhogy a 76mm-es lövegek!) - ehhez képest nagy mennyiségben harcoltak Stugok, Jagdpanzer IV változatok, vagy Hetzerek, nem beszélve a még fronton visszamaradt, de teljesen elavult Marder és Nashorn típusokról - amiknek pedig IS, SU és ISU közepes- és nehézpáncélosokkal kellett (volna) felvenni az egyenlőtlen harcot. Eközben a fent említett páncélvadászok nagyobb része képes lett volna ugyanolyan eredményes lenni az amerikai Shermanokkal szemben nyugaton.

Linkek, Szakirodalom

Dr. S. Hart & Dr. R. Hart: Az II. világháború német páncélosai

Földi Pál: Tankkönyv

Kurt Rieder: A III. Birodalom páncélosai

Számvéber Norbert: Magyarország és a Keleti front 1943-45

https://en.wikipedia.org/wiki/Elefant

https://forum.warthunder.com/index.php?/topic/292817-ferdinand-vs-elefant-was-there-a-difference/

http://www.achtungpanzer.com/gen4.htm