Teherszállítók II

Ford teherszállítók (3000-s sorozatok)

Nos, az egyszerű laikus számára ez a rész zavaros, hova tovább értelmezhetetlen lesz. Hogy egy echte amerikai márka jelenjen meg, méghozzá nagy számban a német haderő kötelékében?! Ok, ezt eddig, ne tovább, ezt a hazugságot nem is olvasom tovább…

Meglepő lehet egy laikus számára, de a nemzetállami és a gazdasági érdekek nem esnek garantáltan egybe - a Coca Cola német üzemei elestek az anyacégtől áramló nyersanyagtól (a bekevert sűrítménytől), mégis folyt tovább a gyártás, csak mást gyártottak (így született a Fanta, csak úgy megjegyezném). Az Opel a háború ellenére is maradt General Motors tulajdon (1929-től a 2017-es francia PSA Peugeot Citroën felvásárlásig talán végig az volt), így a háború során létrejött bevételek a háború után tulajdonképpen realizálódtak az amerikai anyavállalatnál. Ennek részeként a Ford németországi leányvállalatának Köln-Niehl melletti üzemében az a német dolgozók serényen építgették az amerikai 3t Ford tehergépjármű német területre szabványosított változatát.

Ford V3000 a DAK állományában Észak-Afrikában

A típus beszerzéséről, a gyártás körülményeinek ismertetéséről sajnos nem sok információt találtam. Ami zavaros, de biztosnak tűnik, hogy maga a típus tervei már a háború megkezdése után, valamikor 1939 vége és 1940 eleje között jutott át a német vállalathoz  (nem lepődnék meg, ha e mögött egyszerű anyagi megfontolások álltak és teljesen szabályos módon jutott hozzá a német gyár, nem vállalati kémkedés történt - Ford bácsi is szerette a pénzt…).

Ami tény, hogy a törvényileg, központilag tiltott kapcsolat USA és a III. Birodalom között csak a hadiállapot közvetlen beállta után, 1941 december 11-étől állt csak le (mire a tényleges gépezet beindult, már bőven 1942 elején jártak). Így 1939-41 között a katonai-logisztikai eszközpark egységesítésében, egyszerűsítésében még érdekelt félként a Ford-Werke AG is lelkesen beszállt. Mire a kapcsolat megszűnte befagyasztotta a további kétirányú információcserét, addigra az üzlet már régen megköttetett, az eredeti Ford 3 ton Model 1940  tervei már régen Németországban átdolgozás alatt voltak, így a gyártás gond nélkül beindulhatott - az anyacég beleegyezése nélkül is.

Ford 3000 típusú, Luftwaffe Einheitskoffer

A gyártás a terveknek megfelelően 1942 elején be is indult és egészen a háború végéig 1945-ig, rendben folytatódott is - amely idő alatt kb. 25.000db példány készült el. A típusból az évek alatt több módosított altípus készült, mivel abszolút nem szakterületem, nem mennék bele a részletekbe - Ford B3000 S, V3000 S, V3000 A, illetve FK 3000 és FK 3500 típusszámokat találtam a téma iránt érdeklődő egyének számára. Ezek a megnevezések a német vállalat megnevezései, az amerikai megfelelőik általában Ford G XXX alakúak voltak.

A jármű képességei sok tekintetben az Opel Blitz tehergépjárművel azonosságot mutatott: átlagosan jó útviszonyok között kiválóan teljesített, nem volt nagy szervízigényű, fogyasztása megfelelet a normáknak és a keleti viszopnyokat iszonyatosan rosszul viselte, Raszputyica idején gyakorlatilag hónapokra mozgásképtelenné vált. A német hadvezetés főleg nyugati és déli, megszálló- és észak-afrikai harcoló csapatait szerelte fel a típussal, mert keleten alkalmatlan volt komolyabb feladatok ellátására.

Restaurált, múzeumi példány a 9.SS Hohenstaufen Hadosztály jelzéseivel

A bevetési területeken jól teljesített a típus, legjobban az jellemzi, hogy egy jó, szürke közkatonaként semmilyen ismertebb történet nem maradt fenn vele kapcsolatban.

Természetesen kisebb mértékben a típus képviselőiből is készült átmeneti konverzió - főleg légvédelmi tehergépjármű variánsok, de nem ez volt a jellemző bevetési terület.

Maultier feljavított, féllánctalpas teher gépjárművek

Klasszikus orosz ‘főútvonal’ - a katonák sárban ragadt, egyébként könnyű parancsnoki gépkocsit próbálnak tovább juttatni. Sokak szerint a németek vesztét Tél Tábornok okozta. Nos szerintem Commander Rasputitsa - az állandó sár időszaka.

Na itt is van zavar az erőben - de talán sikerült kibogozni valamelyest. Az elején úgy tudtam, hogy a Maultier (Öszvér) az Opel Blitz keleti frontra ‘felokosított’, féllánctalpassá alakított változata. De a cikkhez történő keresgélés során olyan adatokat találtam, hogy általánosan, minden típus (talán minden méret) feljavított, féllánctalpas módosításait így hívták. Úgyhogy én is ennek megfelelően fogom őket kezelni. Tehát az eleddig bemutatott három fő és egy féltucat kisebb darabszámú típus módosított lánctalpas verziója a katonai köznyelvben Maultier néven futott - a német precizitást ismerve a Fegyverügyi Hivatal biztosan külön-külön leltári számokkal és nevekkel látta el ezeket, dehát a katonák már csak ilyen egyszerű figurák. A típus általános leltári azonosítója SdKfz 4 lett.

A már említett fő módosításon - és a hozzátartozó meghajtás-módosításokon - kívül, lényegileg maradtak az eredeti járművek, az eredeti szerepkörükben, csak most már így jobban viselték a keleti front hihetetlenül mostoha körülményeit.

 

Opel Maultier (Öszvér) - hogy ne ragadjon el olyan könnyen a sártengerben

Néhány alaptípus, mely részt vett a programban: Büssig-NAG és Mercedes L4500, Opel Blitz. Fő feladatuk továbbra is a hadsereg alakulatainak logisztikai feladatainak ellátása - értsd. Szállítás - volt, de a kínzó légvédelmi fegyverzeti hiány miatt nagyon sokat alakítottak át átmeneti légvédelmi lövész gépjárművé.

… és ugyanaz a jármű a féllánctalp nélkül

Harcjármű szempontból a legérdekesebb mindenképpen az Öszvér alapjain létrehozott önjáró Maultier Nebelwerfer, vagy más néven Panzerwerfer 42 Sf Sdkfz 4/1. Ez a jármű egy 2x5 csöves, 15cm Nebelwerfer 42 rakéta-sorozatvetőt hordozott a jármű plató-részén kialakított emelt tüzelőállásban. A jármű tüzeléskor minden nyílását lezárta a kiáramló forró gázoktól védendő a személyzetet. Az indítást a járműből lehetett kezelni, de a nagy lökőhatás miatt a rakétákat csak egymás utáni indítással lehetett biztonságosan kilőni.

Raunschlepper, RSO

A Raunschlepper RSO Adatai:

ÁLTALÁNOS:

Jármű Típusa: könnyű lánctalpas vontatójármű

Gyártás időszaka: 1930-1954

Tervező: Steyr (osztrák)

Legyártott mennyiség: kb 25100db (1937 április-1945)

Tömeg (szállított tömeg nélkül): 2,5-3t

Személyzet: 2 fő

MÉRETEK:

Teljes hossz: 4425mm

Szélesség: 1990mm

Magasság:  2530mm (ponyvával kb. 2580mm)

Platóméret: ismeretlen

FEGYVERZET:

Fő: nincs

LŐSZERKÉSZLET:

Fő: nincs

PÁNCÉLZAT:

Páncélzat: nincs, 2-5mm-es acéllemezekből összeállított utastérrel szerelt, a raktér általában fából volt.

HAJTÓMŰ:

Motor: Steyr V8 3.5l 8-hengeres benzin- (RSO v1), vagy Deutz 5.5l 4-hengeres  vízhűtéses dízelmotor (RSO v3)

Sebességváltó: ismeretlen

Teljesítmény: 85 (RSO v1)/66 (RSO v3) LE

Tüzelőanyag-tartály:ismeretlen

TELJESÍTMÉNY:

Maximális sebesség országúton: 30km/h

Maximális sebesség terepen: ismeretlen

Fogyasztás: ismeretlen

Hatótávolság országúton: 300km

Hatótávolság terepen: ismeretlen

RSO-vontatású tüzér üteg halad át egy kies orosz falun. A vontatott
lövegek 105mm-es LeFH könnyű tábori ágyúnak tűnnek

Az RSO-t, vagy teljes nevén Raupenschlepper Ost szállító-vontatót a keleti front szüksége hívta életre. A teljesen lánctalpas, magas futófelületű jármű sokkal kevésbé ragadt el a sárban, mint elődei - azért ezt a járművet külön erre a terepre tervezték, hossza tapasztalati próbálkozás előzte meg a gyártási folyamatot. A végeredmény egy egyébként a méreteihez képest nagyon magas vontató lett, de a feladatát tisztességgel ellátta. A magasságából viszont egyenetlen súlyeloszlás és ebből instabilitás adódott, így a jármű a borzalmas keleti földutakon, könnyen talált magának olyan útszakaszt, ahol a még kifejezetten erre a terepre tervezett RSO is elakadt, felborult.

A fejlesztés az osztrák Steyr ötletéből indult ki, hogy a már így is rendszeresített Steyr 1500 könnyű teherjármű továbbgondolásával, egy sokkal "kelet-tűrőbb" szállító és vontató járművet kapjanak. Magába a gyártásba több cég is beszállt, lévén a Steyrnek nem volt elég a meglévő kapacitása a többi, gyártott eszköz mellett. Így a gyártás a következőképpen oszlott me: Steyr 2600 db, Klockner-Deutz-Magirus 12 500 db, Wanderer-Auto-Union 5600 db, Graf & Stift 4500 db - ezek elvileg pontos számok, bár ezeket illik mindig óvatosan kezelni.

A háború haladásával ebből is született néhány kényszer-konverzió - legismertebb modell a 75mm-es PaK 40 löveggel szerelt változat. Ez már valóban a veszett fejsze nyele volt; ott is páncéltörő képességre volt szükség, ahol ez egyébként logikátlan volt. A jármű lassú és magas lett, teljesen védtelen volt, még a kézifegyverektől sem védett semmit, eredeti motorja sokkal hangosabb volt, mint ami egy lopakodó páncélvadásztól elvárható, szállított lőszerkészlete pedig - méretéből adódóan - igen korlátozott lett. Egy 60db-os mini széria után az eredeti terveket átdolgozták, de a gyártás beindítása már nem történhetett meg, mert a szovjetek menet közben a gyárat elfoglalták.

RSO V03 - a gyártás egyszerűsítése érdekében a klasszikus gömbölyded formát
elhagyták, és egyenes acéllemezekből hegesztették össze a vezetőfülkét.

De készült kis számban, önjáró tüzérségi és légvédelmi RSO is. Az egyébként is magas és keskeny jármű, amely rossz, hepe-hupás úton hajlamos volt megbillenni, most további instabilitást kapott a fegyverhasználatkor fellépő további belengéstől. Mint írtam, ezek már tényleg az elkeseredett fegyvergyártás jelei voltak.

Nehéz traktorok

A Wehrmacht alkalmazott az eddigiektől stílusában eltérő nehézvontatókat is - ezek nehéz traktorok, vontatók voltak. Számosságuk alapvetően nem jellemzően nagy, de szerepük a folyamatos szállítókapacitási hiány okán adott időszakban még érdekes is volt. A német teherszállító programok között nem is nagyon találni ilyen jellegű járműveket, lévén ők még évekkel előbb a féllánctalpas vontatók mellett tették le voksukat. Azon országok, akik rendelkeztek nehézfegyverzettel, átlagosnál nagyobb és jobban felszerelt hadsereggel, azoknál jelentek meg ilyen jellegű traktorok. Ezek közé tartozott a környékünkön Olaszország és Csehszlovákia. A Magyar Királyi Honvédség szintén rendelkezett nehéz lövegekkel, ostrom mozsarakkal, amikhez mi olasz Pavesi vontatókat szereztünk be még jóval a háború előttről.

Egy Pavesi típusú traktor vontatmányával és annak kezelő személyzetével

A német hadsereg egészen 1942-ig nem gondolkodott ehhez hasonló megoldásokban, de az első, 1941-évi sokkoló tapasztalatok után több irányba induló tervezés indult be, melynek célja egy sokkal működőlképesebb keleti tehervontató jármű létrehozása volt. Ennek lett egyik oldalhajtása a Maultier-program, egy másik a Steyr RSO, de a fejlesztési versenybe Ferdinand Porsche is beszállt egy ötlettel. Ő visszanyúlt a klasszikus nehézvontató traktorok koncepciójához, amiben ő meglátta a potenciált, látszólagos sikertelenségüket a kivitelezés hibáinak tudta be (ne feledjük, a Vörös Hadsereg szintén rengeteg traktort használt nehézfegyverzete mozgatásához, ezek egy része még harctér-képes sem volt, mégis megállták a helyüket!). Porsche terveinek formába öntését, a gyártást a cseh Skoda vállalta - volt már benne tapasztalata.

Egyébként jellemzően a Magyar Honvédség ekkortájt vonta ki az első vonalból elavult Pavesi vontatóit, mert 1941 megmutatta, hogy egyszerűen nem bírják a keleti front megpróbáltatásait...

A tervek elkészülte után egy 200db-os mini szériás megrendelést kapott a Skoda, amit ki is egyenlített. A gyártás során végbement tereppróbák során azonban egyre több probléma merült fel a traktorral kapcsolatban: rossz talajon önsúlya és rossz fajlagos eloszlása miatt egyszerűen elásta magát - ami a keleti fronton mindennapos probléma, pont ennek kivédésére készült volna...

Emellett lassú és műszakilag igényes konstrukcióvá lett, ami harci helyzetben nem előnyös egy vontatónak.

Teherszállítás a csapatoknál

Amint azt a cikk elején jeleztem a szállítás egy sereg életében mindig kulcsfontosságú volt - különösen a gépesített érában. Utánpótlásról azért történelmi távlatokban ne beszéljünk, mert az évszázadokig egyenértékű volt a rablás, kifosztás, zabrálás, felprédálás, erőszak, stb. rémségekkel. Nem voltak szép idők, na…

Az újkori háborúkban azonban megjelentek a Logisztikai egységek, akik feladata volt a sereg ellátmányát a sereggel együtt mozgatni, hogy a harcoló alakulatok harcértékét, morálját mindig megfelelő szinten lehessen tartani. Nem meglepő módon ennek következménye természetesen egy sor, új harcászati, hadászati eljárás, műveleti forma megjelenése lett. Az ellenséges csapatok igyekeztek a vonuló harcos rétegről meglepetés rácsapásokkal, elterelésekkel leválasztani a védtelenebb, kiszolgáló egységeket, majd azokkal rövid úton igyekeztek végezni. Egy sereg megfelelő kiszolgálás nélkül nem volt több egy béna kacsánál. Bolyongott értelmetlenül előre-hátra valamicske élelmet keresve, miközben az egyszerű bakára ráragadt a kétség - hogy jutunk ebből haza? Ez elindította a morális válságot, amit ha az adott parancsnokság nem tudott időben, hatékonyan kezelni akkor eluralkodott a pánik, abból meg jött a totális összeomlás és az ellenállás megszűnése. Minél nagyobb volt a támadó hadsereg annál nagyobb hadtáposzlop szükségeltetett. Minél nagyobb volt a hadtápot elvesztő sereg annál könnyebb volt bedönteni a támadó hadműveletet.

Napoleon logisztikai katasztrófája Oroszországban, 1812

Erre jó példa Napoleon 1812-es oroszországi hadjárata, Henrik támadása 1050-ben a Magyar Királyság ellen, de a már említett 2. Öbölháború elhúzódása is visszavezethető a logisztikai problémákra (ebben az esetben persze ez azt jelentette, hogy nem két hét alatt foglalták el Irakot, hanem másfél hónap alatt).

A II. világháború idejére a hadművészet eljutott már régen arra szintre, hogy mind a hadtápvonalak elleni, mind az ellenlépések elleni hadmozdulatoknak vaskos irodalma volt. Persze rombolni mindig könnyebb mint megvédeni - lévén a véderő sohasem tudja honnan, hova érkezik a csapás, míg a támadó (ha mindent jól csinál, nem bukik le, nem árulják el, stb.) maga dönti el a lecsapás helyét, idejét, módját és méretét. Ez például a szovjet fronton óriási előny volt a rosszabbul felszerelt partizánok kezében.

A németek - ha valóban őszintén elemezzük a kérdés - sohasem tudták messzemenőkig a problémát feloldani, de hiába volt minden ellenséges tevékenység, végleg térdre kényszeríteni a német frontcsapatokat sohasem sikerült. Az viszont tény, hogy az okozott károk mértéke több támadást döntően hátráltatott, esetleg meg is akadályozott.

Via Balbia vékony aszfaltcsíkja Tripoliból az egyiptomi határig

Külön kálvária volt a DAK ellátása, mert ott a logisztikai útvonalak mérete és sűrűsége is hagyott kívánnivalót maga után. Ahogy haladtak előre Egyiptom felé úgy nyúltak meg a hadtáp vonalaik - amik egyébként is egyetlen betonozott útvonalra korlátozódtak, a Via Balbia vékony betoncsíkjára. A légifölény elvesztése után a nappali szállítmányozás gyakorlatilag lehetetlen volt - ha valami megmozdult a földön a brit Warhawk, Hurricane és Spitfire vadászok azonnal lecsaptak rájuk. 22-csapdája; ha viszont nem vagy képes az első vonalakhoz juttatni a repülőbenzint, soha nem fogod visszaszerezni a kezdeményezést. A DAK logisztikusait és Gause vezérkari főnököt egyébként is próbára tették Rommel hirtelen, látszólag logikátlan hadmozdulatai, amik sokszor vezettek jobb eredményre, de sokkal több erőforrást is emésztettek el - ezt Rommel sohasem vette eléggé komolyan; bele is bukott.

Konverziók

Opel Blitz rádiós változat - a csapatok csak bőröndnek (Einheitzkoffer) hívták

A szállítmányozáson kívül egy hadseregben temérdek egyéb teendőt kell ellátni, melyeken a teherautók szintén sokat tudtak javítani. Utalhatok itt most a rádiózásra, a szervizelésre, de akár a beteg ellátásra is. Nem meglepő módon minden hadviselő félnél kisebb-nagyobb mértékben kialakultak ezek a kisegítő járművek is. A Wehrmacht mentős-betegellátó gépjármű állománya nagyrészt tehergépjárműveken alapult, kisebb részt volt féllánctalpas. Szervizparkja szintén tehergépkocsi bázison nyugodott.

Híresebb változatok közé tartozik az utazóbőröndnek csúfolt, de igen hasznos radar-híradós teherautók, a mentőszállító a szintén doboz felépítményű műhelyjárművek, a reptéri kiszolgáló járművek, tartálykocsik, de a németek esetében egy idő után a teher konvojok védelmét is maguknak a teherautóknak kellett részben biztosítaniuk - egyszerűen sohasem volt elegendő páncélosuk ehhez. Így alakultak ki az Opel, Ford, Büssig-NAG és ezek féllánctalpas, Maultier alapon létrehozott, egy, kettő és négycsöves önjáró légvédelmi FlaK lövege verziói. Lévén teljesen puha, páncélozatlan gépjárművek voltak (a még vastagabb lemezekből felépített, főleg Maultier típusokra jellemző nehezebb utasfülke sem védett kézi páncéltörő fegyverekkel szemben), egy közvetlen tűzharcban hamarabb gyulladtak ki, minthogy tűzkész helyzetbe lehetett volna hozni ezeket, de a szükség óráiban ez is nagyobb önbizalmat adott egy védtelen járműoszlopnak, mint ha ez sem lett volna.

Egy ritkaság: Ford 3000 alapú Maultier, Flak löveggel