SiG / Grille / Bison család

Nos, ha a Marder sorozatot a sértőnek tűnő műhely-tunning jelzővel illettem, akkor mit mondjak erről a mostoha családról? Ahány darab, annyi féle megoldás, a többségét a fronton rögtönözte néhány egészen jól felkészült javító-műhely alakulat, bár volt, amit a hadsereg akarata hívott életre. Közös tulajdonságaik: a minimális darabszám, a kiöregedett páncélos alap. Ami igaz viszont; egy olyan időszak termékei, amikor ennél jobb állományban még nem volt és felébresztette az igényt ilyen jellegű páncélozott eszközök irányába. Ahány altípus legalább annyi névváltozat - a család tagok sohasem kaptak rendes, hivatalos nevet, besorolást. Csak dolgoztak. Örökölte a lövege nevét, a katonáktól - néha jópofát, néha kevésbé.

A fejlesztés története

A program eredeti célja végeredményben azonos a Sturmgesütz III rohamlöveg céljával; a gyalogos alakulatok támogatására létrehozni egy nagy tűzerejű, mobilis eszközt, mely főleg a támadásokat támogatni - főleg védett, megerődített támpontok, erődök, úgy általában statikus pontok elleni harcokban. Míg a rövidcsövű rohamlövegekkel közvetlenül lehetett támogatást biztosítani, addig a SiG-típusú önjáró lövegekkel ugyanezt hátsó vonalakból is megtehették - azaz nem a közvetlen 0,5-1km-es látótávolságból, hanem mondjuk 2-3km-ről; az már elegendő volt, hogy ne vonja magára az ellenség figyelmét, de mégis hatásos és pontos tüzet legyen képes az ellenségre zúdítani.

Az elméleti közös pont - Sdkfz 11 által vontatott 150mm-es SiG 33 tarack Keleten

Ezek a harceszközök sokszor frontok műhelyeiben, sérült páncélosokat felhasználva készültek, általában nem kell mögéjük komoly központi akaratot, fejlesztési potenciált, főleg nem nagy prioritású erőforrásokat. Volt itt a Marder páncélvadászokhoz hasonlóan, egy-két darabos műhely-tuning megoldásoktól a kisszériás konverziókig minden.

Elméletileg a közös pont a főfegyverzetnek használt 150mm-es SiG 33-as közel-támogató, gyalogsági tarack volt - hatalmas rombolóerő, viszonylag rövid 1-5km-es lőtávolság (addig volt érdemes használni, addig volt eléggé pontos).

Ez hatásos megoldás volt, már megjelenésekor is tiszteletet parancsoló repesz-romboló képességgel bírt, viszont nagyon nehéz is volt - volt egy hatalmas páncélozott lövegpajzsa, hogy közvetlenül lehessen célpontot megcélozni; ehhez ugyebár eléggé közel kellett kerülni. Maga a löveg sem volt kicsi, és ott volt még a masszív lövegtalp is - együtt 1800kg!

Így a Wehrmacht Tüzérségi Parancsnokságán megformálódott az igény egy mozgékony gyalogsági löveg konstrukció iránt - mint mondtam a Stug is erre jött létre, de egyes esetekben nagyon kellhetett egy jóval erősebb löveg az első vonalban.

A nevezéstan - na itt buktak meg a németek - valami borzalmasan logikátlan, bonyolult - talán nem is tükrözhetné jobban az egész “család” kezdetleges, ad-hoc kialakulásának jellegét. Volt itt SiG, Grille, Bison megjelölés is. Talán ezek azonos eszközöket jelentenek, csak más-más alegységnél ragadt ez rájuk, talán ez eredetileg egy konkrét járműhöz tartozott, csak később a kép egybemosódott - nem tudni. Az egyszerűség kedvéért én maradok majd amíg lehet a löveg alapján történő megjelölésnél: SiG + szám alapban. Előre szólok, nem fog sikerülni, mert több eszköz is jobban ismert a ragadványneve alapján, vagy éppen Adolf Hitler módosította meg egyetemlegesen stb.

A harcjármű család eszközei sohasem voltak egységesen egy szerepkörre korlátozva - na nem azért, mert annyira alkalmasak voltak bármelyik betöltésére, hanem mert ennyire nem volt mivel betölteni a szerepkört. Végeztek gyalogos közeltámogatást - még utcai harcokban is, ahol azért magasak voltak a veszteségeik - és középtávú tűztámogatást is megfelelő mennyiségű önjáró tüzérség hiányában - lásd. Afrika Korps.

Konverziók, altípusok

Az első ilyen jellegű megoldás a kiöregedő, lassan kivonásra kerülő Panzer I alvázán alapult. Én személy szerint egy kísérletként tekintek a járműre, nem sorozatgyártásra tervezett megoldásként, amit a legyártott/átalakított mennyiség is jól mutat. 1939-40 között összesen 38db készült el - alig több, mint amennyire egy-két hadosztály-közvetlen támogató tüzér alegységet fel lehet szerelni - csatadöntő tényezőnek semmiképpen nem tartható. Az persze más kérdés, hogy a tapasztalat igazolta, hogy az alapvetés igen is helytálló volt.

SiG IB

 

Az interneten, könyveimben általában csak DAK-festéses verzióval futottam össze - félelmetes, 12db-os összmennyisége is érdekes -, amiből akár arra is következtethetne a lelkes amatőr, hogy ezek a legendás DAK páncélos-javító műhely keze alól kikerült sérült, majd átszerelt Panzer II konverziók voltak. De az is lehet, hogy a Wehrmacht Főparancsnoksága gyártatta le ezeket (akár nagyobb számban is, csak azokat talán elnyelte a Földközi tenger, szállítóhajóikkal együtt), hogy így enyhítsen a DAK kínzó tábori tüzérségi hiányán. Minden esetre acélos 12db-os mennyiségével még Afrika homokját sem nagyon rengette meg. Amennyire utána tudtam olvasni, a katonák egyébként nem szerették. A nehéz löveg valószínűleg nagyon szervizigényessé tette a könnyű páncélost, amin a könnyű sivatagi homok sem sokat javított.

Wikipedia oldala szerint hivatalos megrendelésről volt szó - ennek kicsit ellentmond, hogy akkor miért csak 12 készült belőle.

 

Grafika: Grille/SiG/Bison II DAK festésben

 

A sorozat legnagyobb darabszámon gyártott, egyben legsikeresebb változatát a már eddigre többször bizonyított Panzer 38(t) alváz alapján tervezték meg a cseh BMM (korábban CKD) mérnökei. Ennek a gyártás során több alváltozata lett, ahol a küzdőtér, néha a löveg elhelyezése módosult (az utolsó, M változat nem eltéveszthető, mennyire ugyanaz, mint a kései Marder IIIM - valószínűleg ekkor került szabványosításra az egész gyártás).

Grille 38(t) Ausf. H a konstrukció első sorozata

 

Az első sorozat a Panzer 38(t) H alvariánsa alapján készült, ahol a három oldalú felül, hátul nyitott küzdőtérben a vezető felett közvetlenül helyezkedett el a főfegyverzet.

Marder IIIM-re erősen hajazó Grille III Ausf. K/M

 

Ennek később két további, módosított sorozata készült - mind a K, mind az M jelű változatnál a löveg az alváz középvonala felé csúszott, elkerült a jármű végére. Ettől valószínűleg kissé jobban billeget lövések után. Nem kerülheti el a figyelmünket, mennyire azonossá vált a felépítmény-alváz kombináció az ekkor futó másik BMM-termékre, a Marder IIIM-re. Gyakorlatilag a kettő csereszabatos volt, csak a löveget kellett hozzá lecserélni, és rohamlövegből páncélvadászt kaphattunk. Az M lett valószínűleg a szabványos változat, de a legtöbb, végén meghagyott módosítás már megjelent a K alváltozaton is.

Grille Munitionsträger, fegyvertelen lőszerszállító

 

A jármű sohasem volt túl nagy, összevetve a hatalmas főfegyverzettel, így sohasem hordozott elegendő lőszert magával (ez gyakorlatilag máig minden önjáró tüzérségi lövegre igaz persze). Ezért készült minden üteg mellé egy fegyver nélküli lőszerszállító változat, ami a harcoló egységgel együtt mozogva további lőszerutánpótlást biztosított. Egyébként a jármű is csereszabatos volt - ha a szükség megkívánt bele lehetett a front műhelyben is szerelni egy másik SiG 33-as löveget és ott volt egy teljes értékű SiG IIIM - valószínűleg ezért volt a szabványosítás is.

Messze a legjobban sikerült változat volt mind közül - ezt a gyártási darabszám is mutatja; 1943-44 között közel 400db készült el. Gyártását ‘44-ben befejezték, a gyár valószínűleg teljesen a Panzerjager 38(t) Hetzer gyártására tért át.

SIG 33 mit Panzer III műhely-puritán kivitelben - limitált szériás csoda.
Afrikában nem volt pazarlás

 

A főfegyver brutális tűzereje folytán a hadvezetés - legyen az az OKH, vagy adott front sajátja (pl.: DAK) nem hagyhatta figyelmen kívül. Így ha arra lehetősége nyílt - pl.: egy a csatatérről visszahordott, egyébként menthetetlen donor-járművet - gond nélkül bedobták a közösbe; lett belőle páncélvadász vagy önjáró  löveghordozó (néha mentő, vagy csapatszállító, ha az volt égetőbb).

Így keletkeztek Panzer III és IV alapján kis számban ilyen jellegű átalakítások is, bár értelemszerűen nem ez volt a jellemző. A fenti képen látható változat a DAK páncélos-műhelyében készült.

Sturm-Infanteriegesütz 33, vagy SiG 33 - kis számban épült, iszonyatos rombolóerővel
bírt, védelme messze a legjobb volt az eddigiek közül. A Brumbar előfutára?

 

Hivatalosan készült a SiG löveg felhasználásával Panzer III alapokon is önjáró rohamlöveg. A források eltérő adatokkal dolgoznak; egyik verzió szerint 1941 folyamán a Német Parancsnokság utasította az Alkett céget, hogy egy tucat Panzer IIIE alvázat direktben alakítsanak át SiG löveghordozóvá, míg egy másik variáns szerint nagyjavításra visszarendelt, kiöregedett és roncs járművekből dolgoztak B-E-ig alváltozatokkal. Ebből a típusból összesen csak 24db készült, ami két üteg felszerelésére volt elegendő. 1942 októberében csatlakoztak a harcokhoz Sztálingrád körzetében a Sturmgeschütz-Abteilungen 177 és 244 keretében.

Beteges elképzelések

Grille 17

 

Grille 17 alváz Tiger II alapokon megálmodva - rémálom

 

Voltak még további elképzelések a háború előrehaladtával a programban - igaz ezek már nem ütötték meg a realitások mértékét. A tervrajzokon jól mutató Grille 17 egy Königtiger alapján újragondolt önjáró löveg lett volna, aminek a méreteiben is tisztességes 170mm-es rendszeresített német táború ágyút kellett volna elhordania. Ismerve a Tiger I-II csoport egyébként sem technikai hibáktól mentes pályafutását, a testhez mérten gyenge, de benzinzabáló erőforrását, a masszív löveggel nem valószínű, hogy elbírt volna.

Grille 30

Ha már álmodunk, meg ne álljunk! 1944-45 során a német politikai vezetés, élén Hitlerrel már a mindent eldöntő méret-alapú végső szuperfegyvert kereste már eléggé beteges módon. A jó technikusok, mérnökök pedig a maguk módján ebben partnerek voltak. Ennek jegyében tervezték meg a Tiger II alapjain a visszafogott 300mm-es mozsárral szerelt önjáró erődöt. Hogy valaha készült-e akár prototípus belőle nem tudom, de a háború ezen szakaszában, hogy ilyenekre kellett pazarolni az értékes szaktudást és időt...?

Grille 30 tervnévvel illetett jármű terveiből készült vázlat

A SiG alkalmazása, harcászata

Az önjáró lövegek fontossága egyértelmű: képesek voltak viszonylag gyorsan a veszélyeztetett térségbe vonulni, és szinte azonnal tűztámogatást nyújtani a saját csapatoknak. Veszély esetén ehhez hasonlóan viszonylag gyorsan eltűnhettek. A normál, vontatott lövegeknél a sebességet a vontató "jármű" (nehéz féllánctalpas, terepjáró teherautó, de legtöbbször lovak) sebessége határozta meg. A lőállásba vontatás - időjárástól függően - akár órákba is beletelhetett (ne felejtsük el, a löveg tonnákat nyomott!). nyilván egy önjáró löveg alkalmazása egyszerűbb volt, pont ezért nagy becsben álltak, nagyon védték őket.

Műhelyszakasz szerelget - épül a sufnituning Grille/SiG 33

Önjáró lövegekből a Tengely seregekben sohasem volt elegendő, átütő, stratégiai szintű hatást ezek a kezdetleges megoldások pedig végképpen nem hordoztak, de az adott alegység számára a megváltó erőt képviselték.

Felhasználása általában viszonylag rövid tűzcsapásokat jelentett a front bizonyos, általában az áttörési szakaszán - támadásban, védelemben egyaránt. Rövid, lévén nem lett volna kifizetődő kivárni, míg az ellenség felfedi az üteg pozícióját és megsemmisítő ellentüzet zúdít rá (az ellenséges tüzérség sportot űzött a másik idő előtti kiütéséből - hasonlóan gyűlölt egységek voltak, mint a gyalogságnál a mesterlövészek). Másik ok a korlátozott mennyiségben tárolt lövedék volt - egy ilyen jármű pár tucat repesz-romboló gránátnál többet nem tudott hordozni - kifejezetten lőszerszállító páncélosokat, féllánctalpasokat osztottak be az ilyen ütegek mellé, de ezeket viszonylag gyorsan elhasználta egy jól felkészített állomány.

… és sufnituning Grille/SiG 33 in action für DAK! A donorjármű az eredeti képaláírás szerint egy - valószínűleg korábban kilőtt, de működésre bírt - Panzer IIIH volt

Emellett a 150mm-es löveg tűzereje folytán közvetlen irányzással páncéltörő lövegként, erődített állások, házak ellen is alkalmazták (pl.: Szevasztopol, Sztálingrád). Ezzel persze veszélynek tették ki a gyengén páncélozott járművet, ezért ezt a képességét csak végső esetben használták ki.

A kezdeti részsikerek hatására (sőt, már azokkal párhuzamosan is) a német hadvezetés hivatalosan is tervezési programokat írt ki, rendszeresített, szabvány megoldások kialakítására - ennek végeredménye lett aztán önjáró löveg képében a Wespe, vagy a Hummel, gyalogsági rohampáncélos szerepkörben pedig a Sturmpanzer IIIN, majd a Panzer IV Brumbaron át a Sturmtiger.

A kép ne tévesszen meg minket; azt a KV-2 nehézpáncélost nem a SiG IB tolta le az útról...