Marder család név csalóka lenne; a klasszikus értelemben nem tekinthető családnak - nem azonos az alap, a legtöbb tulajdonságban eltérő egységek alkották. Csak a cél volt bennük közös: megállítani az ellenséget, bármi áron, minél gyorsabban. Sietve létrehozott vészmegoldások - ez volt a fő közös momentum - és a sikeresség. Mert a Marderek mindent összevetve nagyon is sikeresek voltak. Ennek első képviselője francia eredettel büszkélkedhetett.
Marder I (Sd.Kfz 135) adatai:
ÁLTALÁNOS:
Jármû Típusa: könnyû páncélvadász
Hadrendbe állítás: 1942 nyara
Kezelõk száma: 4 fõ
Harci tömeg: 8,3t
MÉRETEK:
Teljes hossz: 5380mm
Törzs hossz: 4350mm
Szélesség: 1880mm
Magasság: 2000mm
FEGYVERZET:
Fõ: 75mm PaK 40/1 L46 páncéltörő löveg
Löveg oldalszöge: balra 24°, jobbra 24°
Kiegészítõ: nincs
LÕSZERKÉSZLET:
Fõ: 40 lövedék
Kiegészítõ: nincs
PÁNCÉLZAT:
Páncéltest elõl (orrlemez): 12mm (78°-os dõlésszög)
Páncéltest elõl (vezetõ elõtt): 12mm (90°-os dõlésszög)
Páncéltest oldallemeze: 9mm (75-90°-os dőlésszög)
Páncéltest farlemeze: 9mm (80°-os dõlésszög)
Küzdőtér elõl: 12mm (80°-os dõlésszög)
Küzdőtér oldallemeze: 9mm (75°-os dõlésszög)
Küzdőtér hátsólemeze: 9mm (74°-os dõlésszög)
Küzdőtér tetõlemeze: nincs
HAJTÓMÛ:
Motor: De La Haye 103 TT R-6 hengeres benzinüzemû
Teljesítmény: 70LE
Tüzelanyag-tartály: 111 l
TELJESÍTMÉNY:
Maximális sebesség országúton: 38km/h
Maximális sebesség terepen: ismeretlen
Hatótávolság országúton: 150km
Hatótávolság terepen: 90km
Kezdetek
A Barbarossa hadművelet kezdeti szakaszában a németek döbbenten tapasztalták, hogy az oroszoknak vannak az övékénél sokkal hatásosabb harcjárműveik - T-34, KV-1, később KV-2. Nagyon gyorsan kellett, legalább átmenetileg megtalálni a lehetséges ellenlábast. A megfelelő eszköz(ök) egyébként megvoltak - 50mm-es PaK 38 és 75mm-es PaK 40 páncéltörő ágyúk volt a nevük, csak ezek az ellen oldal páncélosaihoz képest lassú eszközök voltak (vontatott, statikus lövegekről van szó, általában üteg szerveződésben). A német hadvezetés azon munkálkodott, hogy a lehető leggyorsabban, ezeket az eszközöket mobilissá tegye. Ennek a siettetett folyamatnak a kivitelezése végül is egy nyitott küzdőterű, könnyen páncélozott, ún. páncélvadász típus megalkotása lett. Általánosan beszélve a témáról ez egy sor, hasonló elvek mentén megalkotott, gyárilag vagy frontműhelyekben átalakított, meglévő alváz alapján készült szükségmegoldásokat jelent, melyek között az egy-két darabos műhely-megoldástól a több megrendelést megért szériagyártásig minden előfordult. Ezeket összevonni is nehéz néha egy-egy altípusba (ezt az ittenieknél is látni fogjuk), mert annyiféle megoldást takarhat egyik-másik megnevezés. Ezen megoldások közül az első a már említett Panzerjager I volt.
A soron következő típus (később család) keresztségben a Marder nevet kapta. A Marder, mint csoportnév egy egymástól sok tekintetben elütő konstrukciót takar - más volt az alváz, más a származási hely (alvázat, löveget is beleértve), apró eltérésekkel, de más lehetett az űrméret is (pl.: 75mm-es PaK 40/1, PaK 36(r) újrahuzagolt, eredeti 76.2mm-es ZiS-3 zsákmányolt löveg). A közös pont a nagyjából azonos űrméret azonosság és a kényszerűség volt - furcsa, hogy egy páncélosnak a pánik, az elkeseredettség legyen a fő ismertetőjele, de ezek hát kemény idők voltak. Az alapvetés azonos az összes járműnél, a meglévő hatékony páncéltörő lövegeknek kell sürgősen egy megbízható mobilitást garantáló alváz. Ennyi. A megoldás nem tökéletes - ezzel számoltak -, más megoldás kell később, de rövid távon el kell látnunk megfelelően hatékony fegyverekkel első vonalas csapatainkat.
Történet (verziók, módosulások)
A történetünk egy Wehrmacht tiszttel, bizonyos Alfred Becker-rel kezdődik, aki egységével részt vett az 1940-es nyugaton indított hadjáratokban. Egy tüzértisztről volt szó, egy igen aktív, leleményes emberről; Hollandián áthaladva, fogatolt tüzérségét menet közben zsákmányolt holland, brit és francia eredetű vontatókkal mobilizálta, hogy tartani tudja a lépést az első vonalbeli páncélosokkal… - briliáns.
Grafika - Marder I klasszikus mintázatú kamuflázzsal
Nos, a hadjárat végén egysége a nyugati fronton maradt a 227. Gyalogos Hadosztály részeként, ahol a jó Alfred nem bírta a tétlenséget. Háború előtti szakmájához visszatérve (egy azonos nevű, krefeldi kis cég, az Alfred Becker üzem mérnöke volt, onnan vonult be) rögtönzött önjáró tüzérségi lövegeket építgetett - ekkor még kis számban.
Ahogy az igény megjelent a fent említett gyors páncéltörő megoldásokra Becker is jelentkezett ötleteivel a megfelelő Parancsnokságnál. Ott felismerték a helyzetben rejlő lehetőséget és Becker lett az egyik, aki elnyerte a kiírt tender megvalósításának jogát (a másik cég a nagyvállalat Alkett gyár volt). A feladat végrehajtására a hadvezetés több lépcsőben rendelt ki lefoglalt, lerakatokban tárolt, egykori francia alvázakat. Ezek legismertebbike a francia hadsereg nagyszámban alkalmazott vontató-szállító járműve a Lorraine volt (ezt a németek Lorraine Schlepper (f) néven rendszeresítették (schlepper = vontató)), de kisebb számban további alvázakat is bevontak a programba.
A program sikerét mutatja, hogy egészen az 1944-es normandiai harcokig folytak az átalakítások, bár ezek mindig is megmaradtak kisszériás megoldásoknak, gyártosorokat sohasem alakítottak például hozzájuk - klasszikus átépítő technikákkal, vágással, hegesztéssel alakították ki őket (az egyes darabok néha el is tértek egymástól, lévén nem volt minden kőbevésett).
Lorraine 37L francia vontató - méretarányosan
1942. május 25-én 160db Lorraine Schlepper vontatót utalt ki a Német Fegyverügyi Hivatal páncéltörő és tüzérséi löveggel történő felszerelés céljából. Június 4-étől kezdve a bielitzi katonai gépjárműtelepen további 78db átalakítása vette kezdetét. A program lezárásáig összesen 185 átalakított páncélvadászt attak át a csapatoknak - 48db készült az Alkett telepein a többi leszállítását az Alfred Becker üzeme felügyelte. Hogy ennél miért nem készült több? Látszólag kevés - talán ennél többet zsákmányoltak 1940-ben. A válasz nem egyértelmű, de talán logikus lesz. A németek jó eséllyel a legtöbb bevethető vontatót a saját csapatok megerősítésére használták rögtön a lezárult harci események utáni hetekben. A Barbarossa első szakaszában minden szabad kapacitásra szükség volt, a beszerzés forrása másodlagos kérdés lehetett. Egy részük megsemmisült, egy részük szétszerelve pótalkatrészként szolgált, így csak a maradékot lehetett további használati célokra előterjeszteni. A másik ok a már említett barkács-állapot lehetett. A Marder I gyártása sohasem volt elsődleges, mindig is átmeneti szükségmegoldásnak szánták - fő gyártókapacitást nem is vontak el miatta, még az Alkettnél sem. Így a gyártás a sikerek ellenére végig megtartotta klasszikus garázs-átalakító jellegét. Jellemző geyébként, hogy várható sikerei ellenére (ekkor a többi átmeneti páncélvadász már megmutatta a keleti fronton mire képes) legyártott mennyiség nagyobb része a nyugati front megszálló csapatainál maradt - később ez nagyon nagy segítséget jelentett nekik.
Harci alkalmazás
Marder I utcai “rejtőzködés” közben valahol a nyugati front harcaiban
A Wehrmacht 1943-44 között Becker és csapata által rögtönzött járműveket állományba vette és később az ún. 931. nyugati gépesített dandárt hozta belőlük létre. Ez az egység lett aztán a kezdetben igen szerény nyugati megszálló erők legfontosabb része. Az afrikai harcokban felmorzsolódott 21. Páncélos Hadosztály újraszervezéséről hozott döntéskor előtérbe került ez a dandár - később a szerveződő csapatok magja lett. A hadosztály közvetlen önjáró páncéltörő támogatását végül is 45db Marder I-essel felszerelt 200. rohampáncélos zászlóalj képezte - ennek parancsnokává Alfred Beckert nevezték ki ekkor már őrnagyi rendfokozatban.
Az alegység aztán a partraszállás utáni hídfőcsatákban mutatkozhatott be (nem megfelelő döntések következtében a páncéloshadosztályok olyan messzire kerültek francia területen, hogy mire a térségbe értek a partraszállás ténye már befejezettnek volt tekinthető, visszanyomni már nem tudták őket a Csatornába) Caen térségében indított brit-kanadai erőkkel szemben. Az alegység bátor helytállásával a német csapatok csak 1944 júniusa végén vesztették el a városért vívott harcot (nem lényegtelen információ, hogy nem Caent foglalták el az angolok, hanem az amerikai csapatok karolták át a teljes német arcvonalat St. Lo felől; ezért kellett kiválni Caen előteréből).
Keresztül egy álmos kisvároson valahol a nyugati fronton
Jellemző, hogy a sikeres védekező helytállásért Alfred Becker Lovagkeresztet érdemelt ki - mindezt a méltán legendás Montgomery tábornok csapataival szemben tette.
Konverziók
A háború első felében lezajlott nyugati offenzívákban (Fall Gelb - Benelux államok Dunquerq-ig, majd a Fall Rot, Franciaország elleni tényleges hadművelet) rengeteg francia eredetű páncélos harcjárművet zsákmányolt a Wehrmacht. Ezek egy része teljesen alkalmatlan volt a további állományba vételre, de a nagyobb része abszolút megfelelt a hadsereg igényeinek. Ennek egy részével direktben felszerelték az eszközökkel mindig szűkölködő elsővonalas egységeket, egy részüket a nyugaton hagyott rend fenntartó erőkhöz osztották be, egy részük készenléti állományba került.
FCM 36 w Pak40 sorozat készül egy műhelyben, valahol Franciaföld területén
Ezek közül a már említett Lorraine vontató volt a legjobban sikerült típus, de több más, kisebb számú altípust is lefoglaltak a németek. Egy pár fénykép tanúsága szerint a Marder I-ével megyező feladatkörben, megodlásokkal FCM járműveket is alakítottak át. Erről túl sok információt eddig nem találtam - mennyit, hol vetették be, milyen redeménnyel -, de feltehetően a szerepét a Lorraine alvázas változathoz hasonlóan volt képes betölteni, fegyverzet azonossága folytán itt nem látok különbséget, de talán ez a verzió még a Marder I-nél is magasabb lehetett. Mint már jeleztem a gyártás körüli ad-hoc jelleg folytán előfordulhatnak további hasonló vészmegoldások kis szériában - jó eséllyel hasonló eredményességel. Felmerült még néhány cikkben Hotckiss H-39 és/vagy Renault R-35, de erről bővebb, megerősítő információt nem találtam.
Végnapok
A Marder I járművek végigharcolták a Caen körüli harcokat, a St. Lo körüli kitörés után kialkult bekerítés (az ún. Falaise zsák) során a 21. Páncélos Hadosztály is szörnyű veszteségeket szenvedett, ennek során a páncélvadászok nagyobb része is kiesett a további küzdelmekből. A kijutó járművekből és más frontokról összevont túlélőkből ad-hoc páncéltörő alegységet hoztak létre és gyors ütemben átdobták az összeomlóban lévő olasz frontra. Itt aztán hamar megtanulták tisztelni a Szövetséges csapatok ezt a számukra új típust. A hegyvidéki terep ideális viszonyokat biztosított az egyébként gyenge védelmű páncélosnak a mesterlövészi szerep eljátszására - az alegység saját méretéhez képest hatalmas ellenséges erőket volt képes visszatartani a szűk, kacskaringós szerpentineken. Az egység viszont lassan, de biztosan felhasználta teljes Marder I állományát - lévén a típusból utánpótlás már nem volt. Feladatát tisztességgel ellátta, becsülettel hagyta el a harcteret.
Szövetséges katonák pózolnak egy kilőtt Marder I roncsával
Linkek, Szakirodalom
Dr. S. Hart & Dr. R. Hart: Az II. világháború német páncélosai