Panhard 178

A francia felderítő páncélgépkocsi fejlesztés történetének kezdete - sok más társához hasonlóan - a Nagy Világégésig vezethető vissza. A gumikerekes gápjármű fejlesztés sokkal gördülékenyebben haladt (támaszkodhatott a háború előtti polgári fejlesztésekre), mint lánctalpas társaié. Nem meglepő módon a Francia Hadsereg is szép számmal rendelkezett a fegyvernem képviselőivel - melyekkel részben a lovasság egykori feladatköreit váltották ki: erőszakos felderítés, lesvetés, gyors rajtaütés. Hogy mégis mit keres egy német eszközökkel foglalkozó honlapon? Ja, mert nagy mennyiségben zsákmányoltak belőle 1940-ben és elég sokáig meghatározó szerepkört érdemelt ki magának - az egykori ellenség oldalán is.

Panhard 178 ( Panzerspähwagen P204 (f) )

ÁLTALÁNOS:

Jármű Típusa: közepes felderítő páncélautó

Hadrendbe állítás: 1937 tavasza

Kezelők száma: 4 fõ

Harci tömeg: 8,2t

MÉRETEK (megközelítő értékek):

Teljes hossz: 4790mm

Törzs hossz: ismeretlen

Szélesség: 2001mm

Magasság: 2310mm

FEGYVERZET:

Fő: 1db 25mm SA35 löveg a toronyban

Kiegészítő: 1db 7,5mm Reibel géppuska a toronyban, párhuzamosítva

LÕSZERKÉSZLET:

Fő: ismeretlen

Kiegészítő: ismeretlen

PÁNCÉLZAT:

Homlok: 20mm

Vezető előtti: 20mm

Oldalak: ismeretlen

Hátsó: ismeretlen

HAJTÓMÛ:

Motor: Panhard SK hengeres benzinüzemû

Teljesítmény: 105LE

Tüzelanyag-tartály: ismeretlen

TELJESÍTMÉNY:

Maximális sebesség országúton: 80km/h

Maximális sebesség terepen: ismeretlen

Hatótávolság országúton: 300km

Hatótávolság terepen: ismeretlen

Kezdetek

A sikeres alkalmazás következményeként a háború után minden páncélos magasabb egység szervezetileg kapott egy-egy páncélgépkocsis felderítő századot. A hadsereg tábornoki igen elégedettek voltak a fegyvernemmel - jóval könnyebb volt a fenntartásuk és olcsóbb volt az előállításuk, mint a harckocsiknak, ráadásként sokkal gyorsabbak voltak. Tagadhatatlan, hogy a francia haderő szervezetében jelentékeny szerepet szántak neki, de az általános összeomlás ellen könnyű fegyverzete, sebezhetősége és csekély létszáma folytán vajmi keveset tehetett.

A Francia Hadsereg alatti életciklusát ebben a köntextusban nem fogom vizsgálni - lévén ez egy német harcieszközökről szóló website - kifejezetten a “másodvirágzását” emelem ki részletesebben. A képanyag nagyobb része ennek ellenére viszont francia időszakból való, lévén a neten mégis ebből van több felhasználható darab.

Története

AMR Citroen-Kegresse P28 - korát megelőző ötletek, közepesnél gyengébb kivitelezés

A fejlesztés maga bőven a világháború előtt kezdődött. A franciák a motorizáltság több ágában  is az élen jártak a háborút megelőzően - így a felderítő, kerekes járművek terén is mutattak fel szép eredményeket. A 20’ évektől kezdve foglalkoztak teljes kerekes és féllánctalpas felderítők építésével is - a Kegresse rendszerű, féllánctalpas felderítő járművek ötletben bőven megelőzték a korukat - a probléma a franciákra/olaszokra jellemző közepes minőség nagy bonyolultság hibás elegyéből adódtak. A rendszer egyszerűen túl igényes volt, hogy harci körülmények között is sikeresen tevékenykedhessen.

A felderítő herceszközök fejlesztése töretlenül haladt, csak nem a várható ütemben - a Nagy Háború győzelmes megvívása a győztes nagyhatalmakat dölyfössé, elbizakodottá tette. Ennek erős kihatása volt a hadművészet és fejlesztések terén is - a Szövetséges tábornoki kar nagyobb része még ‘35 körül is olyan öreg, tespedt alakokból állott, akik egy romantikus lovasrohamban nagyobb eshetőséget láttak, mint a tankokban - amik megnyerték számukra az előző világégést. Ezzel egyidőben a Szovjetúnióban havonta több száz különböző típusú és rendeltetésű páncélos gördült ki a gyárakból...

Az 1940-41-es nyugati harcokban aztán tisztesen helyt állva együtt buktak a taktikailag elmaradott seregükkel együtt - bár a német felderítőkkel vívott harcaik koránt sem voltak egyoldalúak - a Blitzkrieg gőzhengerét egyszerűen képtelenek voltak még csak érdemben lassítani is.

A német haderők számára átalakított, páncéltörő változat

Furcsa dolog az élet, furcsa helyzeteket teremt - utólag persze könnyen belemagyarázunk mindent, függően az aktuális helyzetünktől. A francia gyárak egy része ugyanis tovább termelt a fegyverletétel után is - az addigi ellenség számára! Készültek továbbra is értékes eszközök, vagy javítottak meg meglévő sérült példányokat. A megmaradt állomány nagyobb részét a Wehrmacht lefoglalta, de 64db eredeti példányt a Vichy kormány megtarthatott karhatalmi célokra.

Schienenpanzerwagen Panhard 178

1941-ben a Panhard 178 felderítő a kor szinvonalán állott - ne feledjük ekkor ellenfelei közé főleg hasonló, kéttengelyes könnyű járművek tartoztak, mint a Sd.Kfz 221 család. A remek alapképességű harceszközből a németek azonnal hadrendbe is állítottak néhány altípust - úgymint rádiós, páncéltörő/felderítő-vadász, sőt vasúti biztosító járműkét is alkalmazták (elvileg 43db ilyen Schienenpanzerwagen variánst alakítottak ki, amit főleg a keleti szállítások biztosítására vetettek be). Az egyik fontos felhasználója a típusnak - talán elsőre meglepő módon - a Waffen SS volt. Ennek gyökerei a két fegyveres testület között feszülő kibékíthetetlen ellentétben lelhetőek fel. A Wehrmacht egy politikai irányultságú támadásként élte meg az SS ilyen irányú térnyerését. Ne feledjük; az SS egy egyszerű pártalakulat volt, ami harcoló alakulattá alakulása után pont a legjobb emberanyagot szívta el a hadsereg elől - mind nagyobb mértékben, noha a veszteségeket valahonnan meg pótolni kellett volna. Ilyen és ehhez hasonló, rivalizációs problémák okán a Wehrmacht ott ártott, ahol arra legnagyobb esélye volt: visszatartotta az elsővonalbeli fegyverzetet a Waffen SS-től. Így voltak kénytelenek másodvonalbeli ruházatban, gépkarabélyok helyett puskákkal harcolni, nehézfegyverzetük pedig az elkobzott ellenséges készletekből lett kiegészítve. A sors fintora, hogy ezen állapot inkább hasznára vált a párthadseregnek: jobban összekovácsolta alakulatait, annak elit jelleget kölcsönözve, ruházati próbálkozásaikból később máig ható, követendő példa lett (lásd. terepszínű gyakorlók), míg tarka fegyverzetük megtanította nekik tisztelni az ellenséges technikát, hogy aztán abból a legjobbat hozhassák ki. A Waffen SS hadosztályai közül a Leibstandarte SS Adolf Hitler például még Caen környékén is alkalmazta 1944-ben saját Panhard 178-asait felderítésre.

Összességében a németek által alkalmazott eszközökről a következő számokat lehet tudni. Az 1940-es harcok alatt, után összesen 90db páncélgépkocsit zsákmányoltak, melyek nagyobb része működőképes volt. A megszállás alatt összeépített példányokkal együtt végül közel 300db harcjármű került német állományba. Ezek felszerelése változó volt - FuG 11 rádióval szerelt, keretantennás rádiós, két MG34-es géppuskával szerelt változat, de volt önjáró, Panzer III-asokról átszerelt 50mm-es löveggel ellátott altípus is.

Harcokban

A típus első darabjait 1937-ben a 6e Cuirassiers alakulat kapta meg. Első éles bevetése 1940-ben volt -egy kontingensnyi járművet eredetileg Finnországba terveztek küldeni, de ebből a norvégiai Weserübung Hadművelet miatt nem lett semmi. Narvik jeges, zárt harctere nem volt alkalmas terep a könnyen páncélozott jármű számára - a közepesen motivált, rosszul vezetett Szövetséges csapatokat viszonylag könnyen kiverték Norvégiából.

Elhagyatottan...

A háború francia szakaszában a felderítő páncélgépkocsi erőn felül teljesített. Az állományt főleg a könnyű páncélos és a lovas egységekhez  osztották be. 1941 tavaszán, amikor a belga határ közelében elesett Eben-Amael erődje és a német 4. Páncélos Hadosztály ellenállás nélkül nyomulhatott át a Meuse-n, a Szövetséges parancsokság a belgák kisegítésére a Panhardokkal (is) felszerelt, ad-hoc harccsoportokat szerveztek - ezekből kettő (francia elnevezésben DLM-k) került a belga-francia frontra. A Hannut melletti páncélos összecsapásokban a könnyűpáncélos alakulatok (Sd.Kfz 221, 231 6Rad) és Panzer I-II-s harckocsik ellen eredményesen tevékenykedtek - az előrenyomulás itt napokig lelassult, csak kisegítő csapásokkal és oldalaik veszélyeztetésével lehetett kierőszakolni a további előrehaladást.

Vesztüket nem a taktikai, hanem a stratégiai léptékű hibák okozták. Amíg ezen alakulatok sikeres halogató harcokat vívtak Belgium területén, addig Észak-Franciaország erdős vidékeiről kijutva a sík terepre a Wehrmacht főereje lekerítette a teljes Szövetséges haderő 70-80%-át. Ekkora előnytelenséget helyi sikerekkel nem lehetett ellensúlyozni, a vereség itt teljes volt.

A fegyverletétel után betagozott variánsokat a németek bevetették a keleti fronton is. Ott főleg a 7. és 20. Páncélos Hadosztályok alkalmazták. Tavasszal, nyáron jó teljesítményt nyújtott, de Sár Tábornok időszakában ők is menthetetlenül beleragadtak a sárba. A típus megmaradt példányait még 1944-ben Normandiában is alkalmazta a Waffen SS több egysége is - bár ekkor már ellátottsági kényszerből főleg.

Panhard 178B a háború utáni változat

Módosított, feljavított variánsát - melynél a főfegyverzetet egy 45mm-es SA 35-re cserélték, új tornyot is kapott - a Francia Hadsereg a háború után is használta. A típus harcolt Indokínában, a kommunista felkelés ellenében, majd Afrikában is, majd egészen a ‘60-as évekig alkalmazta a francia haderő, amikor rendészeti feladatokra átadták a megmaradt állományt Szíriának.

Galéria a Panhard 178-ról

Linkek, Szakirodalom

Harcjárművek Sorozat: 37. Szám - AMD 35 Panhard 178

Dr. S. Hart & Dr. R. Hart: A Waffen SS fegyverei és harceljárásai

https://en.wikipedia.org/wiki/Panhard_178