VK-programok II

A VK 2001 egy lehetséges, jövőbeni közepes páncélos prototípusaként szolgált. Főbb jegyeit a két, ekkor már sorozatgyártásban előállított, közepes páncélostól (Panzer III, Panzer IV) örökölte, a prototípust végül egy Panzer III toronnyal is szerelték fel, bár a kiszélesített páncéltest elbírt egy nagyobb variánst is. Legszembetűnőbb különbség egy meglévő Panzer III és a prototípus között a Famo-féle, átlapolt futógörgő sor, amely sokkal jobb tehereloszlást garantált, mint az előd felfüggesztés. Cserébe a sok kényes alkatrész könnyebben rongálódott, mert harctéri körülmények között nem sok idő maradt az állandó karbantartásra. A páncélos egyik problémája viszont az volt, hogy érdemben nagy előrelépést nem hozott az addigi fejlesztésekhez képest - lévén nem lett volna erősebb az akkori Panzer IV-nél, pláne nem a hosszúcsövű variánsnál. Gyakorlatilag egy módosított, átmenet lett volna a két közepes egység között, ami azért kevés érv a folytatás mellett. Az elkészült példányokat a keleti frontra vezényelték, ahol éles csapatpróbákon bizonyíthatta képességeit. Itt egy sor technikai probléma lépett fel, melyek orvoslása még hosszú hónapokat vett volna el az így is korlátos Daimler-Benz erőforrásokból. Talán nem meglepő, a programot leállították, majd később teljesen törölték. Egy nagy eredménye lett az egész dolognak: a Famo-rendszer bemutatkozott egy nehezebb típusban is. Voltak még vele problémák, de alapvetően bizonyította, hogy érdemes vele tovább tervezni.

A program egy másik eredménye a közös elemekből gondolkodó alváz megteremtése lett: a két közepes típus legjobb elemeiből házasított Panzer-, vagy Gesützwagen III/IV a következő másfél évben egész szép karriert futott be, mint kiegészítő alváz - több átmeneti típus alapjává vált -, legismertebb felhasználója a Hummel lett.

A világháború előtt, 1937-ben a fegyverfejlesztési folyamatok azon ponthoz értek, ahol az addigi könnyű és közepes páncélosokra épített, gyilkos sebességű Blitzkrieg mellett, felmerült egy esetleges nehéz harcjármű kisebb állományba vételének ötlete. Ez teljesen ellent mondott az eredeti Blitzkrieg taktikának, de elakadás esetén jól jöhetett volna egy megmerevedő front sikeres áttörésének esetére. Ez a gondolat logikus volt, még akkor is, ha puszta léte is akadályozhatta volna a rohanás végrehajtását (mivel kéznél az áttörő tank, ezért könnyebben állította volna meg bármely parancsnok csapatai előrenyomulását, nehogy esetlegesen nagyobb veszteségbe rohanjon). A gond ott volt, hogy egyáltalán nem volt még érdemi tapasztalata egy német gyárnak sem, hogyan lehet nagy űrméretű löveget teljesen körbeforgó toronyba szerelni, így a tervezett nehézpáncéloshoz még az alapvető képesség is hiányzott.

DW1  - a prototípus előzménye, ahol főleg a páncéltest és a felfüggesztés lehetőségeit tesztelték

Ezt az űrt volt részben hivatott betölteni a Henschel und Sohn gyár Durchbruchswagen koncepció-prototípusa. A készülő páncélos meg sem közelítette egy eltervezett nehézpáncélos elméleti tömegét, sőt beépített fegyverzete sem lépte túl a már építés alatt álló Panzer IVA kereteit, így okkal feltételezhetjük, hogy maga a konstrukció nem hozott az addigi ismeretanyagokhoz képest semmi újdonságot. Az viszont igaz, hogy a Henschel céget, mint lehetséges páncélos gyártó üzemet legalább felhelyezte a térképre. A DW folyományaként a gyár újabb megbízást kapott egy javított, 30t-s prototípus páncélos kifejlesztésére, amiből végső soron a Henschel-féle VK 3001(H) fejlődött ki.

Nos, ez egy érdekes történet lesz és még csak nem is egyértelmű…

A VK 3001 név ugyanis több céllal létrejött, de azonos kiírásból kiinduló prototípusok összefoglaló nevévé vált. Nem ennek indult, de így alakult - németekre jellemző, hogy a végcél elérése előtt már több, további fejlődési lehetőség felmerül, amibe lelkesen bele is kezdenek. Sokszor el sem jutnak az eredetileg kitűzött célig, annyira belemerülnek az oldalági ötletek hajszolásába.

A VK 3001 eredeti kiírása szintén a közepes páncélos állomány megreformálására tett kísérlet volt. Több vállalat is látott benne potenciált és beszállt a versenybe - közéjük tartozott értelemszerűen a kor mérnök zsenije Ferdinand Porsche doktor és egy új kihívó a szakterületen, a Henschel művek. Két teljesen eltérő úton indultak el: Henschel vállalat sokkal jobban ragaszkodott az addigi formákhoz (saját prototípusán, a DW-n indult el), így a végeredmény gyakorlatilag a Panzer IV és a más bemutatott VK 2001 főbb jegyeit hordozta, míg Porsche tervei egy teljesen új konstrukciót vázoltak fel. A két fennmaradó prototípust a vállalatok kezdőbetűivel különböztették meg, így mostantól én is így teszek a továbbiakban.

A VK 3001(H) egy módosított felfüggesztésű Panzer III vagy IV alap páncélosnak hatott, ahol a Famo-jellegű, átlapolt futógörgők nem értek fel egészen a lánctalp felső fútófelületéig, és segéd támasztógörgőkkel egészítették ki azokat. Így egy fura hibrid jött létre, ami már nem emlékeztetett a VK 2001 megoldására, de már a klasszikus Panzer III és IV felfüggesztésre sem. A megoldás azért hasonlított ennyire a meglévő megoldásokhoz, mert a VK 3001(H) a korábbi DW-program oldalága, folytatása lett. Hogy milyen előnyöket reméltek ettől a konstrukciótól, arra nincs adatom, de az biztos, hogy egy átlapolt futógörgő sor jobb eloszlást képes biztosítani, de cserébe sokkal igényesebb, ami harctéren sohasem előny. A bemutatón, próbautakon, tereppróbákon nem teljesített megfelelően - alulmotorizáltság, technikai problémák jelentkeztek, a fegyverzete pedig nem mutatkozott elegendőnek, a páncéltest pedig elég erősnek, szélesnek, hogy ezen érdemben előrelépést lehessen elérni. A program H ágát végül nem folytatták, bár életciklusa itt nem állt meg - de erről később.

VK 3001(P) egy új terv alapjain kezdte életciklusát - Porsche doktor elvetette az eddigi megoldásokat és egy előremutató, a jövőben is továbbfejleszthető alapot álmodott meg. Az alap jármű elég nagy lett ahhoz, hogy a Panzer IV-esénél jóval nagyobb méretű tornyot is elbírjon (itt nem csak a puszta tömegre kell gondolni, a járműnek továbbra is egyensúlyban kell maradnia mozgáskor és harci helyzetben is - egy felbillenő páncélos nem nyerő a fronton). Ez tette lehetővé, hogy az alapjárművet a próbák során felszerelhették 75mm-es KwK L/43 és 48 harckocsilöveggel, de a legendás FlaK 36-ból kifejlesztett 88mm-es ágyúval is.

Ez a jármű sem volt tökéletes, de meglévő technikai nehézségei ellenére legalább volt benne hadipotenciál a jövőre nézve is. A jármű minden látszólagos eredménye ellenére csak egy átmeneti próbadarab lett egy még erősebb páncélos fejlesztése felé vezető úton.

A Selbstfahrlafette (önjáró ágyú) vagy Waffenträger (fegyverhordozó jármű) típusnév valójában egy prototípus-csoport általános leíró nevei, amiről különálló cikkben részletesebben foglalkozom. Röviden a lényege, hogy meglévő közepes sorozatgyártott és prototípus páncélosok alapjain, nehézfegyverzetű, vadászpáncélos prototípusokat fejlesztettek ki, melyek közül néhány eljutott egészen a frontig, míg mások örökre csak tervrajzok formájában maradtak ránk vissza.

Amit tudunk: a Dicker Max egyik prototípusa biztosan megsemmisült, mert arról kép is készült

Legismertebb és részben sikeres képviselőik a Dicker Max (Kövér Mátyás) és a Stürer Emil (Makacs Emil) voltak, de terveztek, könnyű felépítményű, Panzerjager 38(t) és Panzer IV Waffenträgert, sőt ennek jóval nehezebb változatait is (pl.: Waffenträger E100) - bár ezek nagyobb részét még prototípus gyártásba sem vették (a Krupp-Steyr vagy a Rheinmetal-Borsig próbadarabokról találni néhány fekete-fehér fotót, ami alapján vállalható, hogy ezek elkészültek, de valószínűleg nem nyerték el a Fegyverügyi Hivatal tetszését).

Waffenträger Panzer IV prototípusa a World of Tanks játékban - itt hősködhet, a valóságban csak rajzasztalon létezhetett

1941, Barbarossa Hadművelet. Hatalmas sikerek, elképzelhetetlen mennyiségű, elpusztított, lefoglalt eszköz és emberanyag mellett a németek azért kaptak egy erős gyomrost is - összetalálkoztak a szovjet T-34/76-tal, ami az akkori német típusok mindegyikénél erősebb és technikai értelemben fejlettebb volt. Ez ledöbbentette a teljes német vezetést, ami pánikszerű reakciókat váltott ki minden szinten. Ennek eredményeként azonnal, gyorsított eljárásban egy új közepes páncélos tendert írtak ki azzal az egyértelmű céllal, hogy a létrehozandó páncélosnak képesnek kell lenni legyőzni a vörös tankot minden körülmények között.

A program több, ekkorra már komoly tapasztalattakl rendelkező gyártó érdeklődését kiváltotta, többek között a Daimler-Benz és a MAN üzemekét is. Ennél jóval többen vettek kezdetben részt a programban, de az ítélő bizottság szűrőjén a legtöbb elvérzett és visszalépett.

A két állva maradt aspiráns felkérést kapott a maga változatának legyártására és későbbi bemutatására. A két elkészült prototípus a gyártó nevének kezdőbetüível kiegészítve a VK 3002, vagy VK 30.02 nevet kapta - így lett az egyikből VK 3002(DB), mint Daimler-Benz, míg a másikból VK3002(M), mint MAN.

A két, elkészült prototípus küllemre meglehetősen hasonló volt, de ami még szembetűnőbb, hogy a DB változat még jobban hasonlított az ellenséges T-34-re! A két páncélos közül végül több értékelési szempont alapján - amiben egy sarkalatos pont volt a küllemi azonosság a T-34-gyel ami a fronton komoly félreértéseket, ebből fakadóan vétlen baráti tüzeket okozhatott volna -, a végső győztesnek a MAN változatát találták. Néhány módosítási javaslattal kiegészítve küldték meg eredeményeiket a Fegyverügyi Hivatalnak. A módosítási igények figyelembe vételével, az előd VK 3002(M) alapján jött létre a világháború talán legsokoldalúbb, legkompaktabb közepes páncélosa, a Panzer V Panther.