Féllánctalpas légvédelmi lövegek I.

A háború első felében akkora volt a Luftwaffe előnye a többi fél előtt, hogy a “csapat légvédelem” feladatait gyakorlatilag a légierő szinte állandó vadászfedezete és a vontatott légvédelmi lövegek együttese egészen sikeresen lefedte a gyorsan mozgó egységek esetében is. Ennek ellenére volt önjáró légvédelmi eszközük, nem is egy. Ezek az egységek a jól bevált szokás szerint már meglévő eszközparkra épültek. Ekkor ezek az eszközök még főleg féllánctalpasokat jelentettek.

2cm Flakvierling 38 auf Selbstfahrlafette Sd.Kfz.7/1 adatai:

ÁLTALÁNOS:

Jármû Típusa: nehéz önjáró légvédelmi löveg vontatón

Hadrendbe állítás: 1938

Kezelõk száma: 10 fõ

Harci tömeg: 11,5t

 

MÉRETEK:

Teljes hossz: 6850mm

Törzs hossz: 6850mm

Szélesség: 2500mm

Magasság: 3300mm

 

FEGYVERZET:

Fõ: 20mm FlaK 38 L/112,5 légvédelmi gépágyú

Kiegészítõ: nincs

 

LÕSZERKÉSZLET:

Fõ: 600 lövedék

Kiegészítõ: nincs

 

PÁNCÉLZAT:

Páncéltest: 8mm

Lövegpajzs elemei: 8mm

 

HAJTÓMÛ:

Motor: Maybach HL 62TUK típusú 6 hengeres benzinmotor

Teljesítmény: 140LE

Tüzelanyag-tartály: 203l

 

TELJESÍTMÉNY:

Maximális sebesség országúton: 50km/h

Maximális sebesség terepen: ismeretlen

Hatótávolság országúton: 250km

Hatótávolság terepen: 100km

Kezdetek

1930-as évek elején, amikor Adolf Hitler átvette a hatalmat, az élet sok területén megindult egy igen komoly méretű fejlődés. Lassan, de biztosan kivezette Németországot a Világválság hatásai alól, százkilóméteres nagyságban keletkeztek az Autobahn elemei (több százezer munkahelyet teremtve), új tömegtermelő gyárak jöttek létre a semmiből stb. Az újjáéledő ipar egy mellékágaként, illetve a politikai tér változására adott válaszként nagymértékű hadászati fejlesztés vette kezdetét. A Reichswehr, majd az abból kialakuló Wehrmacht az évek alatt levonta az előző Nagy Háború következtetéseit. A beállt statikus védelem kialakulásának elkerülését - kialakulása esetén, annak hatásos leküzdését - a mobil, gyorsreagálású haderőnem létrehozásában látta: páncélosok, önjáró tüzérség és mobil támogató gyalogság kombinációja, közvetlen támogató légierővel kiegészítve.

Fejlesztés története

Ennek egyik alapköve a megfelelő szállító és vontató kapacitás kialakítása volt, így született egy csomó terv a haderő lehetséges feladatainak ellátására 1-18 tonnás teherbírásig. Ennek pár típusán aztán a menet közben felmerülő egyéb feladatkörök számára is igyekeztek megoldást eszközölni. Így készült ezeken alapuló rádiós, lőszerszállító, lángszórós és légvédelmi harceszköz is. Eme cikk keretében most a légvédelmi eszközök kezdeti lépéseit veszem át - azokat a megoldásokat, amelyek a háború elejére voltak főleg jellemzőek és az ekkor kialakításra kerülő féllánctalpas generációt célozta meg, mint bázisjármű.

Képtalálat a következőre: „sdkfz 7/1”

A programba az évek során három fő típus került be, de több más egyeddel is folytak előremutató kísérletezések, sőt sorozatgyártás is. Ezek az Sd.Kfz. 6, 7 és 10 voltak. De mint említettem jelent meg később 8, 9, 11, sőt Maultier és RSO változat is.

Sdkfz 7/1 Selbstfahrlafette mit 2cm Flakvierling 30

Az Sdkdz 7 egy 8 tonnás vontató jármű volt, amit a Krauss-Maffei vállalat fejlesztett ki a 30’ évek közepén - bemutatásra, majd sorozatgyártásba 1938-ba került. A legyártott mennyiség kisebb százalékát speciális szerepkörű eszközök kifejlesztésére használták fel. Ezek egyik formája lett egy légvédelmi harcjármű, mely a keresztségben az Sd.Kfz. 7/1 elnevezést kapta (Sd = Sonder, Kfz = Kraftfahrzeug a 7/1 pedig az első 7. főváltozattól való komolyabb mértékű eltérést jelöli).

Képtalálat a következőre: „sdkfz 7/1”

Az eredeti terveknek megfelelően a járművet egy 20 mm Flakvierling 30 típusú, négycsövű löveggel szerelték fel. A próbák során kiderült néhány kellemetlen dolog. Az egyébként impozánsnak tűnő fegyver kezelése igen körülményes egy ennyire szűk platformon, így a kiszolgáló személyzet számára nemigen marad hely a folyamatos mozgáshoz - márpedig a négy gyorstüzelő löveg lőszerellátásához rengeteget kellett volna mozogni. A személyzet mérete is aggasztó volt: több, mint 10 ember kellett a teljes gépezet kiszolgálásához: lőszerrekeszek és a csövek mellé 4-4 ember, kettő kezelte a löveget és volt egy parancsnok, aki a célpontokat határozta meg. Ezen felül volt a vontató saját személyzete.

A másik problémaforrás maga a löveg volt. A Flak 30 még nem volt eléggé kiforrott típus, így a tűzgyorsasága a négy cső ellenére is hagyott kívánnivalót maga után. Mivel az eszközpalettán ekkor már volt eme öregecske fegyvernél hatékonyabb is, az eredeti konstellációjú 7/1 típus további gyártását leállították és rövid áttervezés után folytatták, immár megnövelt jelöléssel. Kudarcnak azért korántsem lehet nevezni a típust -  közel 800db készült belőle és szép eredményeket ért el.

Sdkfz 7/2 Selbstfahrlafette mit 3,7cm Flak 36/37/43

Az új jelölt az újabb tervezésű, minden paraméterében fejlettebb 37mm-es Flak 36 L/98 lett. Később a típus további képviselői a főfegyver aktuálisan legjobb módosulásait kapták: Flak 37, majd Flak 43 típusnévvel. Gyakorlati tűzgyorsasága, de legfőképpen romboló hatása annak ellenére javult, hogy elvesztett három lövegcsövet. A típusból 1942-45 között további kb. 1000db került legyártásra. Gyakorlati tűzgyorsasága tapasztalt személyzettel elérte a 360 lövés/perc sebességet. Ez lehet, hogy kevésnek tűnik, lévén egyes számítások szerint a 20mm Flakvierling 30/38 elméleti tűzgyorsasága elérte az 1800 lövés/perces értéket, de ezt harci körülmények között sohasem érhette volna el (a már említett “ennyien oda sem fértek volna” effektus mellé bejön a tényleges lőszerkapacitás kérdése is), emellé átütő erőben bőven elmaradt a frissebb vetélytárstól.

Flak személyzet gyakorlatozik - a háttérben a parancsok méri be a lehetséges ellenséges célpontot

További prototípusokat is terveztek illetve viteleztek ki ezen felül a főtípuson, de ezek egyike sem jutott nagyobb szériaszámú sorozatgyártásíg. A 7/3 egy 50mm-es Flak 41 löveggel szerelt verzió lett volna, míg a 7/4 az előd fegyverzetének modernizált verziójával Flakvierling 38-al lett volna felszerelve. A próbák során teljesítményüket nem találták kielégítőnek, így a további gyártástól eltekintettek. A 7/6 már hasznosabb változat volt, kisebb darabszámban meg is jelent a csapatoknál. Erre egy légvédelmi távolságmérőt szereltek fel, amivel, mint vezetési ponttal támogathatták meg a légvédelmi osztály harcát - pontosabb harcvezetést biztosítva az ütközet során.

Sdkfz 10/4

Képtalálat a következőre: „sd kfz 10 4 flak”

Sdkfz 10/4 csukaszürke mintázatban

1934-38 között fejlesztette ki a Demag az alapjárművet. Érdekessége volt, hogy az összes féllánctalpas változatot véve az egyetlen, amelyik ún. önjáró vázzal készült (azaz nem volt klasszikus értelemben vett alváza). Mind közül a legkisebb hasznos teherbírású volt - teljes terhelhetősége 1t volt. A Parancsnokság tervei szerint a gyorsreagálású erők Pak 36 páncéltörő és könnyű légvédelmi eszközeinek vontatása a főfeladata.

Amikor az önjáró légvédelmi löveg program fejlesztése felmerült, egyike volt a kiválasztott alapjárműveknek, amire építve, a tervezett eszközöket mihamarabb létre lehet hozni. A lehetséges főfegyverek a már megismer 20mm Flak 30 lett. A fegyver a háború első szakaszában abszolút elégségesnek számított, ekkor még a tűzgyorsasága, sőt az átütőképessége sem volt rossz. A háború előrehaladtával ez romlott, így lassan kiveszett az első vonal küzdelmeiből. A megmaradt példányokat kiképzési célra használták, vagy helyörségeket támogattak meg vele esetleg partizánellenes tevékenységeknél adtak tökéletes nehézfegyver támogatást.

Sdkfz 10/5

Hasonlóan az elsőnek bemutatott Sdkfz 7 légvédelmi harcjárművekhez, az Sdkfz 10 alapú fegyvercsalád is minimális változtatásokkal, legfőképpen a főfegyver cseréjében tér el az elődtől. Az Sdkfz 10/5 a kor viszonyainak megfelelően egy gyorsabb és nagyobb átütőerejű légvédelmi löveget kapott - ez a 20mm-es Flak 38 gyorstüzelő gépágyú lett. A löveg talapzata szélesebb volt, mint az elődé, de annál sokkal könnyebb. 1941 végén a küzdőtér platformját megnövelték, hogy a nagyobb lövegnek harc közben is megfelelő mennyiségű teret biztosítsanak. 1943 folyamán a meglévő és jövőbeni állomány részére a Luftwaffe kiegészítő páncéllemezeket rendelt a jármű első traktusának megerősítésére. Ez érintette a motorteret és a vezetőfülkét. A kialakított módosított típusok gyártásában két vállalat a terveket leszállító Adler és az MWC vett részt - összesen közel 2100db 10/4 és 10/5 készült el (a konkrét leosztás ismeretlen, a két típust ekkor ennyire nem vették külön). A megrendelt mennyiség leszállítása 1942-től kezdve folyamatosan zajlott 1944 első feléig.

Kis számban további típusokat is beemeltek hasonló célú programokba, néhányuk egész szép szériaszámokat meg is élt, de a legfontosabb alváltozatok ebből a két féllánctalpas vontatóból keletkezett.

Harcokban

A leszállított harcjárműveket a Főparancsokság a páncélos hadosztályok légvédelmi egységeihez rendelte - hadosztály szervezetétől függően ez általában osztály vagy üteg volt. Néhány példány hadtest szintű ütegbe került. Igazi hasznosságukat 1943 végétől mutatták meg alacsonyan támadó vadászbombázók, nehézvadászok elleni harcukkal, illetve az ezredek gyalogos alakulatainak nyújtottak közvetlen tűztámogatást városi harcok idején.

Konkrét, ismert történet tudtommal nem maradt velük kapcsolatban - általában a jó, munkás típusoknak ez volt a sorsuk.

A típusok néhány képviselője még 45’ elején is rendelkezésre állt, de a java a háború két éve alatt az enyészeté lett, együtt pusztultak el a III. Birodalommal.