Kezdetek
1942-43-as folyamatos harcokban a Luftwaffe teljesen legyengült, 1944-re már egyik fronton sem volt képes megtartani előnyét, még átmenetileg sem (Afrikában a helyzet már ‘42 végén eldőlt). Az új helyzetben megnőtt a földi elhárítás jelentősége - egyre több légvédelmi eszközre lett szükség. Emellett az is elvárássá vált, hogy az eszközök képesek legyenek együtt haladni a védendő alakulattal és azt menetből védelmezni tudja (az elleséges légi tevékenység a bombázókról erősen áttevődött a vadászbombázó, nehézvadász szerepkörre, amelyek igen gyorsan jelentek meg a csatatér felett, hogy aztán ugyanilyen sebesen el is tűnjenek. Ebben a rövid időszeletben kellett azonnali védelmet biztosítani).
2cm Flak 30
A német haderő számára 1943-ra nagyon gyorsan, egyik hónapról a másikra vált fontossá a mozgó földi légvédelem felerősítése (mert létezni létezett, csak kis számban volt addig jelen). Kezdetben kiöregedett könnyüpáncélosokat (pl.: Flakpanzer IB), átalakított, zsákmányolt eszközöket (Flak T-34) főleg féllánctalpas járműveket használtak fel a fejlesztési idő lerövidítésére. Mivel a gyártás lassan indult be, szinte minden fontosabb beszállító felé küldtek megrendelést a megfelelő típust keresendő. Így rövid időn belül a hadsereg számára zavaróan sok vészmegoldás állt a rendelkezésére. Rövid távon ez jól jött ki, mert viszonylag hamar egy érzékelhető mennyiségű támogató eszközpark jött létre. Problémát okozott viszont a karbantarthtatóság szempontjából, mert több típushoz sokkal több pótalkatrészre is volt szükség. A szükség viszont felülírta a logikát, de átmenetileg ez jó is volt így. Ezen vészmegoldások egyikeként lehet a később Flakpanzer 38(t) Gepardra is tekinteni - ha bevált volna, persze több lehetett volna, mint részválasz, de összességében elmondható, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Egy variáció a lehetséges, töménytelen harctéri műhely sufni-tunningra: Flak T-34 konverzió
Fejlesztés története
A légvédelmi önjáró löveg fejlesztésének rövid történetét 1938-ban kell kezdenünk, amikor a Német Fegyverügyi Hivatal megrendelésére elkészültek az első féllánctalpas verziók a 12t tömegű változat felhasználásával, amire a 88mm-es Flak 18 löveg került beépítésre. Ebből csak egy korai kísérleti mini-sorozat készült el 10db formájában - elvileg bunkerromboló célokkal készült, de végül önjáró páncélvadászokként kerültek bevetésre.
A koncepció kapcsán aztán több, különböző méretű és tömegű féllánctalpas vontató is bevonásra került az évek alatt eltérő főfegyverzettel. A programba bekerült a Demag-féle Sd.Kfz 10 (ebből lett a 2cm FlaK 38 auf Selbstfahrlafette Sd.Kfz 10/5, az Adlernél szerelt változat a régi FlaK 30-assal került összeszerelésre ebből lett az azonos névképzésű 2cm FlaK 30 auf Selbstfahrlafette Sd.Kfz 10/4), a klasszikus alapon készült el az Sd.Kfz 251/7, ún. Schützenpanzerwagen, vagy éppen a Horch-féle, 3t-s Sd.Kfz 11, szintén 20mm-es FlaK 38-al szerelve (a Flak 38 az előd FlaK 30 módosított, gyorsabb változata, volt 2, sőt 4-csöves változata is).
2cm FlaK 38
Látszólag sok altípus, így érthetetlen, hogy ebből a kellemes állapotról, hogyan sikerült 1942 második felére negatív helyzetbe jutni? Hát a válasz prózai egyszerűségű: a termelés a látszólagos, könnyű sikerek okán sohasem pörgött fel - ezek a járművek mindig is csak kiegészítő/támogató szereplők voltak. Amire pedig valós igény mutatkozott irántuk már egyszerűen nem állt elegendő rendelkezésre (a vontatók, csapatszállítók eredeti szerepkörükben pedig sokkal fontosabbá váltak, mintsem, hogy nagy tömegben ki lehetett volna ezeket szervezni légvédelmi alap céljaira).
2cm Flakvierling 38 négycsövü légvédelmi ágyú
További megoldásokra volt tehát szükség így a következő időszakban megindult a megfelelő alváz utáni kutatás. A Panzer III-IV elvetésre került, noha valószínűleg mindkettő megfelelő lehetett volna, de egyszerűen minden alvázra páncélosként volt szükség a fronton (Kurszk előtt vagyunk egy kicsivel). Az átmeneti választás az ekkor még nagy mennyiségben rendelkezésre álló, kiváló Panzer 38(t) alvázra esett, ami mint páncélos eddigre teljesen elavulttá vált - más szóval éppen felszabadult. A sietség ellenére a kivitelezés körüli munkák meglehetősen elhúzódtak a gyártás jó későn indult csak be.
1943 októberében Adolf Hitler végül is engedélyt adott a típus sorozat gyártására, amely később a keresztségben a Flakpanzer 38(t) Gepard elnevezést kapta. A járművet 1943 novembere és 1944 februárja között gyártották de csak jelentős késéssel, 1944-ben lépett szolgálatba. Alvázaként a kései módosítású Panzer 38(t) Ausf M szolgált (1943-44 fordulóján ez az alváz volt több sikeres konverzió alapja, pl.: 38M Marder III, és Grille kései változatai, stb.). A löveget egyébként -5 és +90 fok közötti tartományban lehetett mozgatni. A jármű lőszerkészlete 1040 db 20mm-es lövedékből állt. A típusból összesen 141db Flakpanzer 38(t) készült.
A küzdőtér nagyon szűkös volt - a páncéltest egyébként is egy háború eleji könnyűpáncélos méreteihez igazodott, erre egy légvédelmi löveget, annak majdnem teljes tartozékaival kellett elhordania úgy, hogy még némi védelme is legyen, legalább kézifegyverek ellen. Ez együtt túl sok, túl eltérő igény - ezeket erős kompromisszumokkal lehetett csak teljesíteni. Így a páncélos küzdőterét vékony, lehajtható páncéllemezek védték, melyeket mozgásban felszerelve alkalmaztak, de harcban lehajtva támogatta a főfegyver körbeforgathatóságát (persze ekkor kézifegyverektől nem védett meg senkit - valamit valamiért).
A főfegyver hatékonysága alapvetően kielégítő volt, bár vastagabb páncélzat ellen teljesen hatástalannak bizonyult - eredeti célja nem is ez volt. Gondot okozott lassabb körbeforgathatósága és hatalmas torony-sziluettje. A vékony páncélzatú torony hívogatólag hatott az ellenséges páncélosok számára.
A típus részben nem váltotta be a reményeket, részben az alvázára még fontosabb típusok vártak, részben pedig menet közben megfelelőbb légvédelmi fegyverzetet találtak, így a gyártást jóval a háború vége előtt leállították. Az átadott példányok végigharcolták a háborút, kivonásuk sohasem következett be, harcoltak a keserű végig.
Harcokban
Az elkészült mennyiség teljes egésze nyugati és az olasz hadszíntéren harcoló, páncélos és gépesített alakulatokhoz került, mivel az angolszászokkal szemben volt a legfájdalmasabb a légvédelem kérdése. A táblázat a harcjármű elosztását mutatja a felszerelt alegységek tükrében.
| Dátum | Alakulat | Mennyiség | Front |
| 1944. november | Heereswaffenamt | 1 db jármű | – |
| 1944. február 10. | Pz. Rgt. 3 / 2. Pz. Div. | 12 db jármű | Nyugati front |
| 1944. február 10. | Panzer Lehr Rgt. 130 / Panzer Lehr Div. | 12 db jármű | Nyugati front |
| 1944. február 17. | Pz. Rgt. 22 / 21. Pz. Div. | 12 db jármű | Nyugati front |
| 1944. február 17. | Pz. Abt. 190 / 90. Pz.gren. Div. | 12 db jármű | Itáliai front |
| 1944. február 24. | Pz. Rgt. 26 / 26. Pz. Div. | 12 db jármű | Itáliai front |
| 1944. március 2. | SS-Pz. Rgt. 10 / 10. SS-Pz. Div. (májusban a járművek a 2. SS-Pz. Div. állományába kerültek) | 12 db jármű | Nyugati front |
| 1944. március 9. | SS-Pz. Rgt. 9 / 9. SS-Pz. Div. (májusban a járművek a 1. SS-Pz. Div. állományába kerültek) | 12 db jármű | Nyugati front |
| 1944. március 16. | Pz. Abt. 129 / 29. Pzgren. Div. | 12 db jármű | Itáliai front |
| 1944. március 23. | HG / HG. Pz. Div. | 12 db jármű | Itáliai front |
| 1944. április 12. | SS-Pz. Rgt. 12 / 12. SS-Pz. Div. | 12 db jármű | Nyugati front |
| 1944. június 19. | SS-Pz. Abt. 17 / 17. SS-Pzgren. Div. | 12 db jármű | Nyugati front |
| 1944. szeptember 8. | SS-Pz. Abt. 17 / 17. SS-Pzgren. Div. | 8 db jármű | Nyugati fron |
Összességében a következő páncélos hadosztályok részesültek az állományból: 1. Leibstandarte SS Adolf Hitler, 2. SS Das Reich, 12. SS Hitlerjugend, 17. SS Götz von Berlichingen Waffen SS magasabb egységek, valamint három elit Wehrmacht egység, a 2., 21. Páncélos- és a Panzer Lehr hadosztályok. Ezek nagyobb része még a normandiai partraszállás előtt kiérkezett a csapatokhoz, így aktív részesei voltak a harcoknak. Az eszeveszett tüzérségi tűzben, ami a Szövetséges hadiflotta és szárazföldi ütegek felől a német csapatokra zúdult, igen kemény feladatot jelentethetett a rosszul védett páncélos működőképes állapotban tartása.
Gyorstüzelő főfegyvereük ellenben kiváló kiegészítése volt a gyalogsági géppuskáknak a Bocage-vidéken. A páncélzat lehajtható felső részét kihasználva a járművet rendszeresen alkalmazták így gyalogság, páncélozatlan vagy könnyen páncélozott járművek elleni harcokban, mint önjáró nehézfegyverzet. Közepes távolságról a 20mm-es gépágyú tűzereje még közepes páncélosoknak is tudott kellemetlen perceket okozni, ennél gyengébben védett célpontokra halálos volt. Az olasz fronton is nagyon jól jöttek a csapatoknak, bár ott sem annyira eredeti szerepkörükben brillíroztak. Itt a Herman Göring Páncélos-, 29. és 90. Páncélgránátos hadosztályok kaptak az állományból egy-egy légvédelmi szakaszt 12-12 járművel (3x4 járműves rajokkal).
Flakpanzer 38(t) a csatatéren klasszikus ágas álcázással
A hatalmas légi túlsúly miatt eredeti szerepkörével akadtak komoly problémák - ha a jármű vadászokra, csatarepülőkre támadt könnyen találta magát üldözött vad pozícióban, lévén azért egy erősebb kötelék elkergetéséhez egyszerűen nem volt elegendő tűzereje (sokkal később, majd a Kugelblitz bír ezzel a képességgel, de az egy másik cikk tartalma lesz). A szűk küzdőtér pedig nem bírta el a fegyver több csöves verzióit - ahhoz az alváz túl keskeny volt. Így az egyébként egyoldalú küzdelemben lassan együtt fogytak a hadosztályok egyéb páncélos eszközeivel. Utánpótlása nem lévén az egységek lassan elsorvadtak - 1944-es év folyamán a járművet kezdték kiszorítani a sokkal ütőképesebb Flakpanzer IV-esek (Ostwind, Kugelblitz főleg).
Képtár a Gepard légvédelmi páncélosról
