Panzer VI Tiger I

1941 július 8.-án a Dnyeper mellett történt. Alig három hete indította el a náci Németország Szovietunió elleni invázióját, amikor egy kísérő nélküli tank - amilyennel a németek addig még nem talákoztak - harcba bocsátkozott egy egész páncélos hadosztállyal. Előbb átgázolt egy Pak 37-es páncéltörő ágyún, melynek lövedékei szó szerint lepattantak páncéljáról, majd kilőtt egy Panzer III-ast, és szétszórt egy jókora, különféle tankokból álló köteléket. Az ismeretlen harckocsi ezután folytatta magányos száguldását, és sikerült behatolnia 15km-nyire a német vonalak mögé. Ott érte utól a végzete egy 105mm-es ágyú formájában, amely hátulról kilőtte. A következő hetekben számos hasonló esetet jelentettek a német parancsnokságoknak. A szervezetlenül és kis számban bevetett eddig sohasem látott vörös csillagos tank alaposan megrendítette a német vezetést. A kilőtt példányok alapos megvizsgálása után megállapítást nyert a tény: a Vörös Hadsereg olyan harckocsival rendelkezik, amely képes a Wehrmacht arzenáljában lévő összes páncélos legyőzésére...

PANZER VIE TIGER I (Sd.Kfz 181) adatai

 

ÁLTALÁNOS:

Jármű Típusa: nehéz harckocsi

Hadrendbe állítás: 1942 vége

Kezelők száma: 5 fő

Harci tömeg: 56t

 

MÉRETEK:

Teljes hossz: 8240mm

Törzs hossz: 6200mm

Szélesség: harckész állapotban: 3730mm

                     szállításkor: 3150mm

Magasság: 2860mm

 

FEGYVERZET:

Fő: 88mm KwK 36 L/56-os löveg

Kiegészítő: 2db 7,92mm MG 34-es géppuska; egy a löveggel párhuzamosan, egy a jármű tetején

 

LŐSZERKÉSZLET:

Fő: 92 lövedék

Kiegészítő: 3920

 

PÁNCÉLZAT:

Páncéltest elől (orrlemez): 100mm (66°-os dőlésszög)

Páncéltest elől (vezető előtt): 100mm (80°-os dőlésszög)

Páncéltest oldallemeze: 60-80mm (90°)

Páncéltest farlemeze: 82mm (82°-os dőlésszög)

Lövegtorony elől: 100-110mm (80°-os dőlésszög)

Lövegtorony oldallemeze: 80mm (90°-os dőlésszög)

Lövegtorony hátsólemeze: 80mm (90°-os dőlésszög)

Lövegtorony tetőlemeze: 26mm (0-9°-os dőlésszög)

 

HAJTÓMŰ:

Motor: Maybach HL 230 P 45 V 12 hengeres benzinüzemű

Teljesítmény: 700LE

Tüzelanyag-tartály: 534 l

 

TELJESÍTMÉNY:

Maximális sebesség országúton: 38km/h

Maximális sebesség terepen: 20km/h

Hatótávolság országúton: 100km

Hatótávolság terepen: 60km

Kezdetek

Rettegett vörös rém T-34/76 1940

Igen a fenti “élménybeszámoló” főszereplője a T-34-es közepes harckocsi volt , mely megjelenésekor messze erősebb volt az összes addig létező német tanknál (saját fronton is csak a KV-1 nehéztank volt nála erősebb). 76,2mm-es lövege az akkori időszak (1941) legnagyobb kaliberű, páncélosokban alkalmazott, forgó lövegtoronyba épített, hosszúcsővű ágyú volt. sebessége (55 km/h) 30% több volt mint a Panzer IV-esé. 65mm-es döntött páncélzata ugyanolyan védelmet biztosított, mint egy 100mm-es függőleges páncélzat, csak egyharmaddal könnyebb volt. Ezek a tulajdonságok tökéletes gyilkológéppé formálták. A német propaganda mélyen hallgatott az új "csodafegyver"-ről, ám a háttérben lázas munka folyt; hirtelen a semmiből kellett "ellenfelet" kreálni a T-34-esnek.

Történet (verziók, módosulások)

Grafika: nehézpáncélos prototípus fejlesztések a Tiger előtti években

Ez eddig érthető, de ez már a háború közepe, a fejlesztések minden oldalon folyamatosak, talán nem meglepő, hogy egy ponton kiderül egy típusról, hogy annál menet közben lett jobb. Hogy kezdődött az egész történet? Nos ahhoz két dolgot kell megértenünk: hogy működött a német Blitzkrieg, és hogy ebben milyen szerepe volt a nehézpáncélos típusnak.

A lényeg röviden, velősen, hogy a Blitzkrieg a brutális erejű áttörésen, majd az azt követő (erősen a középkori magyar lovasságot eszembe juttató) kíméletlen üldözésen, bekerítésen alapult - ebből következett aztán a bekerített erők megsemmisítése.

Korai prototípus: DW 2

Ezt az eredményt két módon lehetett elérni:

  1. Tüzérség és nehézpáncélosok felé eltolt arányok mentén erőből elérve (későbbi szovjet mód)
  2. Könnyű és közepes páncélosokkal és tüzérséggel kombinált erővel, kicsit fifikásan

A németek a második metodika szerint jártak el, annak egy módosulását alkalmazva - a tüzérség egy tradícionális földi és egy újfajta légitüzérség (főleg a Ju 87 Stuka tartozik ide) kombinált elegye, amit egy minden csapatnemet összefogó kommunikációs rendszer tesz igazán hatékonnyá (a bombázást bármely csapatnem, bármely altisztje is kérvényezhette a parancsnoki láncon keresztül - ez  többi országnál nem így volt!)

Ebben a rendszerben érdemi nehézpáncélos alkalmazására nem is volt szükség - lássuk be, magát a Blitzkrieg sebességét lassította is volna, ha minden áttöréshez meg kell várni, amíg újra utolérik a páncélos éket - nem beszélve a brutális üzemanyag fogyasztásról, karbantartási igényről, stb. Másrészről a német hadvezetés az addig elkészült, vagy folyamatban lévő közepes típusokkal (Panzer III, IV) nagyon is elégedettek voltak - teljes joggal egyébként; koruk legjobb közepes páncélosai voltak.

Még a nyugati front csatái is azt jelezték előre, hogy a közepes harckocsira épülő gyors lefolyású hadműveletek lesznek a jövő meghatározói.

Ennek ellenére a német hadvezetés is vizsgálta a háború előtti években is egy nehézpáncélos típus bevezetésének lehetőségét. Két prototípus is készült 1938 előtt: DW1 (Durchbruchswagen 1) és VK3001 kódnéven. Ezek inkább voltak koncepció típusok, mint valós megoldások (pl.: a VK3001 már félig átlapolt futógörgőket használt, csak még nem egész méretűeket, voltak felső futógörgők is).

Porsche-féle Tiger Prototípus, a VK 4501(P)

A nehézpáncélos program érdeklődés hiányában átmenetileg szünetelt, de amikor nyugaton a németek összefutottak a brit Matilda és francia Char B nehéz típusokkal érdemesnek tűnt újra értelmezni a kérdést.

Nem volt egyetértés a leendő páncélos fő tulajdonságaiban. Hitler ragaszkodott egy 88mm-es löveggel szerelt változathoz (végtére az ekkori egyetlen eszköz, ami képes volt ezeket legyűrni a 88mm-es FlaK 36 volt), míg a Fegyverügyi Hivatal egy könnyebb és kisebb löveggel szerelt jármű mellett tört lándzsát.

A két koncepció tervezésére a két előző programban már bizonyított gyárat a kasseli Henschel-t és Ferdinand Porsche gyárát bízták meg.

A két koncepció főbb kiírási paraméterei név szerint:

VK3601(H) Henschel koncepció: teljes tömeg: 36-40t, 60-70mm-es löveg, speciális volfram magvas, kúpos lövedékkel.

VK4501(P) Porsche koncepció: teljes tömeg: max. 45t, 88mm-es harckocsi löveg

A két program fejlesztése során vált egyértelművé, hogy a III. Birodalom képtelen elegendő volfram előállítására, beszerzésére, így a kisebb kaliberű löveg kivitelezése felesleges (a klasszikus lövedékekkel képtelen lett volna a vastag/döntött páncélzatot átütni).

Hogy a Henschel gyár munkája ne vesszen kárba - átírták a tendert és VK4501(H) néven ők is 88mm-es löveggel történő felszerelésre kaptak megbízást.

A későbbi befutó, a Henschel gyár VK 4501(H) prototípusa

Az időkiesés ellenére Henschel határidőre elkészült saját prototípusával. A két nehézpáncélos koncepció egy gyakorló pályán mérkőzött egymással - Hitler személyes részvétele mellett.

A bemutató a negatív előjelek ellenére a Henschel prototípusnak sikerült jobban és a katonai mérnökök is úgy találták, hogy sorozatgyártásra is az tűnik alkalmasabbnak - így a Hivatal Henschel gyárát bízta meg 1500db példány legyártására. Porsche viszont még a fejlesztés során kapott egy 90 darabos nullszériás megrendelést, amit előbb törölt a Fegyverügyi Hivatal, majd később Hitler utasítására egy nehéz páncélvadász program számára használták fel, mint bázisjármű - ebből alakult ki a később Panzerjager Ferdinand/Elephant.

A sorozatgyártott Panzer VIE Tiger egy zömök, túlméretes, dobozszerű páncélos lett - felépítésében kissé hasonlított a Panzer III, IV vonulathoz (a két eredeti nehéz-prototípusból a VK3001-on is érezhető volt már a hatásuk). Egyébként a törzs kialakítása egyértelműen idejétmúlt konstrukció volt ekkor már. A vele nagyjából egy időben fejlődő Panther teljesen más koncepcióval készült - bár igaz más indíttatásból, más hatások által is.

Ez a felépítés később a páncélos idő előtti nyugdíjazását jelentette (az egész háború során alig akadt olyan kései típus, amelyet a háború vége előtt kivezettek volna - a Tiger pont ilyen volt). A harckocsi technikai megbízhatósága csapnivaló volt - kis túlzással több harckocsi pusztult el saját személyzet keze által (robbantással megsemmisítés), mint ellenség keze által.

Hogy nem volt ez ügyben a legrosszabb - szintén kétes dicsőség - az a Királytigris, Jagdtiger, Sturmtiger típusoknak “köszönhető”.

stilizált, metszeti grafika a Tiger I-ről

Kétségtelenül voltak nagyon jó tulajdonságai is. A tömegeloszlása például kimagasló volt. Széles lánctalpa folytán eloszlásának mértéke jobb volt mint a feleakkora tömegű Sturmgesütz III rohamlövegé.

Főlövege és a hozzátartozó célzóberendezés a világháború egyik legjobb párosa volt. Ezt később is csak más német megoldások voltak képesek túlszárnyalni.

Harci alkalmazás

A Tiger legnagyobb eredménye az ellenséges csapatokra gyakorolt félelmetes hatása volt. Természetesen ezért a hatásért meg is kellett dolgozni, a páncélos a Kurszk-i, majd később a Normandiai harcokban abszolút igazolta félelmetes értékeit - ne feledjük, az ellenség általában nem a Tiger hibáival szembesült.

Az összes német típus közül ehhez - az egyébként meglehetősen ritka - típushoz tartozik a legtöbb, fennmaradt legendás történet. Ezek közül vegyük egy csokorra valót.

Karrierjét egy orbitális - ám csendes - fiaskóval kezdte. 1942. Szeptemberben hirtelen romlott el a helyzet az Északi Hadseregcsoport területén. A hadvezetés a kialakult helyzetre való tekintettel - valamint, mivel jó lehetőséget láttak a kipróbálásra -, az addig leszállított pár Tigert (egyes hírek szerint kettő, más forrás szerint négy darabot) és egy Sturmpanzer IIIN gyalogsági rohamlöveget azonnali hatállyal bevetett az északi helyzet stabilizálására. Nos ez az akció nem nevezhető sikertörténetnek. Az északi frontvonal nagyobb része erdős, mocsaras terep, nincs érdemi nyílt síkság. A Tigerek szó szerint belefulladtak a süppedős mocsárba, elakadtak a talajszinti növényzetben, lövegei belegabalyodtak a fák lenyúló lombjaiba - kész katasztrófa és még csak nem is találkoztak az ellenség páncélosaival! Végeredményben legalább kettő Tigrist vesztettek ellenséges behatás nélkül, technikai jellegű meghibásodás miatt, sőt az egyik nehéz fenevad, belesüppedt a sárba, mire kimenthették volna az oroszok előrenyomulva elfoglalták az adott  terepszakaszt - így még azelőtt tudtak szerezni egy működő példányt, hogy egyáltalán lőhettek volna vele…

A sikeres elfogás után a szovjet mérnökök kívül-belül átvizsgálták, gyenge pontokat kerestek, a tapasztalatok alapján veterán harcosok segítségével elhárítási javaslatokat fogalmaztak meg a harcoló csapatok számára - Kurszknál ezeket igyekeztek alkalmazni, néhány egészen életszerű volt.

Ennek a fiaskónak lett egy igen fontos következménye. Guderian vezetésével egy szakértői csoport összeállította a Tiger bevetési szabálykönyvét, amely az élet minden területére kiterjedően megkövetelte a Tigerek legalaposabb kímélését, folyamatos karbantartást, brutális profizmust a legénységtől és, hogy jobban kell ismerniük saját egységüket, mint a tervező mérnököknek.

***

Az első valós, hivatalos bevetésre sem kellett soká várni. Az Uranus Hadművelet keretében bekerített 6. Tábori (és részben a 4. Páncélos) Hadsereg helyén keletkező hatalmas üres térbe több, feltöltött szovjet hadsereg özönlött be. Az útjába kerülő csatlós hadseregeket eltiporták - így járt a Jány-féle 2. Magyar Hadsereg is - és Don-menti Rosztov felé előretörve igyekeztek a teljes Kaukázusi déli frontot elvágni. Az, hogy ez miért nem sikerült, túlhaladja eme cikk kereteit (tessék elolvasni Földi Pál: Elveszett győzelem című remekét), de a lényeg, hogy a védekezés egy pontján keletre vezényelték a frissen felszerelt egyik Nehézpáncélos Zászlóalj addig befutott pár páncélosát is. Nem volt sok egység, talán 5-6 harckocsi, de először a történetük során közösen tevékenykedtek, nyílt terepen, nulla zavaró körülénnyel. Egy hét leforgása alatt közel egy tucat szovjet páncélost lőttek ki, közte több T-34-est is. Azaz valóban bebizonyosodott, hogy a T-34 lőtávról nem ellenfél a Tigrisnek. Egyébként a kifulladó szovjet támadásra Manstein egy német ellen offenzívával válaszolt, ami a német hadsereg következő év tavaszi végzetéhez vezetett - ugyanis Manstein csapatai délről betörtek a kifáradó szovjetek oldalába és hatalmas területeket foglaltak vissza, de jött a tavasz eleji olvadás a Rasputyica időszaka és mindenki újból beragadt a sárba - a támadás elakadt. Az így kialakult beöblösödés pedig pontosan Harkov-Belgorod felett alakult ki - kialakítva a hírhedett Kurszki kiszögellést.

Az 502. Nehézpáncélos zászlóalj jelzése

***

Kurszk mellett aztán megannyi legenda keletkezett  itt mutatta meg először Michael Wittman oroszlán körmeit, egy másik SS páncélos parancsnok Tigrisével egymaga semmisített meg egy egész szovjet páncélos menetoszlopot, ami éppen készült lerohanni egy hátsó parancsnoki bázispontot.

Mindent egybevéve a legsikeresebb szereplésük - egyébként végső soron vereségük ellenére - Normandiában következett be a Szövetséges partraszállás után. 1944 május 6-án a Szövetségesek sikeresen partaszálltak Franciaország északi partjain, de nem Calaisnál, ahol a Német Parancsnokság várta őket, hanem Cherbourgtól keletre egy kietlen partszakaszon. Minden szempontból alkalmatlannak tűnt a hely egy ilyen vállakozáshoz, ami talán pont emiatt lett sikeres: magas, homokos partszakasz, mely mögött egy ősi sövénykerítés-rendszer foglalta el a teljes területet vagy 3 megyén keresztül. Ez volt az ún. Bocage-vidék: ez a sövény 3-5 méteres, elburjánzott bokrokból kialakított sövénykerítés volt, ami a köztük lévő utakat volt hivatott szegélyezni. Békeidőkben ezek kerítették el egymástól a gazdák gyümölcsöseit, veteményeseit. Itt a védelem tökéletes terepet talált magának egy technikailag jobban ellátott támadóval szemben. A német alegységek a kezdeti sikeres partraszállás után teljesen megszállták a sövényeket, félelmetes erőd-dzsungellé alakítva azokat. Kézeljük el; támadó angolszászok átverekedték magukat egy ilyen mezőre, körbenéznek… végre nyugalom, elmentek. Majd a következő gyümölcsösbe érve belefutottak egy Flak lövegekből álló, géppuskákkal megerősített körletbe, ami eddig csendben várta, hogy az ellenség a célkeresztbe sétáljon.

Ezt a statikus védelmi hálót egészítette ki a menet közben beérkező páncélos hadosztályok állománya. A következő napokban a Szövetségesek saját kárukon tanulták meg újra tisztelni a látszólag gyenge ellenséget. Leghíresebb ilyen eset Villers Bocage falucska mellett következett be. Főszereplője a már említett Michael Wittmann és egy angol páncélos egység közel 20 páncélosa. Az esetnek számtalan verziója maradt fent, egyesek teljesen másként mesélik el egyes részleteit. Itt most ezek közül egyet mutatok be. Wittmann látcsövén át, a harckocsi tornyából szemlélte, hogy az alatta frissen feladott kis falucska területén a jó angolok egyszerűen, mintha nem lenne egyértelműbb dolog a földön, nekiálltak elfogyasztani ötórai teájukat. Wittmann ezt látva támadásra adott parancsot; rövidesen fellángolt az első kilőtt angol harckocsi. A többiek gyorsan visszabújtak acél monstrumaikba, és felkészültek a támadó fogadására. Wittmann biztonságos fedezékéből viszont elkezdte őket egymás után likvidálgatni a szokásos módon - hogy a mozgásukat korlátozza kilőtte a sor első és utolsó járművét, majd haladt egymás után hátrafelé. Közben megtámadta magát a falut is, szétkergetve a páncélosokkal vonuló gyalogosokat. Lényegében visszafoglalta a falut, mert az angolok megfutottak, de egy állásban maradt 17 fontos páncéltörő löveg oldalról szétlőtte a Tiger lánctalpát, megrongálva annak teljes felfüggesztését is. Itt tér el a legtöbb történet - egyes források szerint 3db Tiger volt, csak ebből Wittmané volt a leghatékonyabb és együtt rohanták le a falucskát. Majd az egyik sértetlen társ próbálta meg Wittmann sérült járművét hazavontatni. Máshol ezt teljesen egyedül oldotta meg. A lényeg, hogy rövid fél óra alatt egy egész brit páncélos dandárt (a legendás Sivatagi Patkányok, 22. County of London Yeomanry Páncélos dandárjáról van szó). Egyes történeti verziók szerint a támadásban összesen közel 5 Tigris és egy Panzer IV vett részt és együtt egy óra leforgása alatt a dandárból megsemmisítettek 3 saját páncélos elvesztése árán 48db brit harckocsit és közel 230 angol katonát - ebből több Churchill nehéz, még a maradék Cromwell cirkáló tank volt.

Az utolsó, még részben a keretes szerkezet folytán idetartozó legenda az Michael Wittmann és az akkori személyzet halála. A Szövetségesek szűnni nem akaró támadásai lassan felőrölték a szembenálló német erőket a normandiai fronton. Monty látszólag egyik sikertelen csatát vívja Caen-ért a másik után, de közben egy épkézláb egységet sem tudnak miatta átdobni a sokkal rosszabb állapotban lévő távoli frontszakaszra - márpedig a baj onnan tört elő. Patton St. Lo mellett végre képes áttörni a német vonalakat ezzel utat nyit az egyébként hártyavékony német védelmen Franciaország belseje felé. Ekkor Patton megmutatja miért tartja mindenki az USA legjobb páncélos tábornokának. Keresztülszáguld a hátországon a német vonalak mögé, elvágva minden visszavonulás lehetőségét és egy óriási zsákot képeznek Monty Caen előtt harcoló csapatait üllőként használva. A zsákból csak Falaise falucska körül maradt nyitva egy kicsiny folyosó, mert a németek elkeseredetten védik most már minden megmaradt mozgó egységükkel, miközben az odavezető utakon gépesített konvojok igyekeznek kifelé a zsebből. Ami eddig viszont előny volt - a Bocage-vidék -, most halálos csapda lesz: az ellenséges tüzérség és légierő számára nem kell felderítés; az egy szem betonút, ami Falaise-hoz vezet szürke gombócoktól hemzseg, ahogy az alant haladó páncélosok, féllánctalpasok és egyéb járművek menekülnek ki a halálból. A bombázók, Typhoonok csak tankolni és újraszerelkezni szállnak le, ebből a mészárlásból senki sem akar kimaradni. Pár nap leforgása alatt a vékony utacska, ezrek temetője lesz, a járműveket százával gyújtják fel a becsapódó gránátok, bombák. A vereség teljes.

Ennek egyik szakaszában az 1. SS LAH hadosztály nehézpáncélos egysége a zsák nyitvatartásán dolgozik, aminek részeként Wittmann egy kölcsönkért, 007-s toronyszámú Tigrissel maga is elindul felvenni a harcot az ellenséggel. Soha többet nem tért vissza. Napokkal később találnak rá a szétlőtt harckocsira angolszász katonák (Panzermeyer, a régi bajtárs is elindult megkeresni harcostársát, amiben majdnem ott is hagyta ő maga is a fogát). A körülmények ma sem egyértelműek, hogyan is haltak meg, a tény viszont igen: minden idők legjobb páncélos parancsnoka halott (volt egyébként nála is sikeresebb parancsnok, de mert ő túlélte a háborút - és ő részben már más típussal is harcolt; róla még lesz szó a következő nehéztípusnál: Otto Carius).

Konverziók

A sorozatgyártás során néhány egyszerűsítést eszközölt a gyártó vállalat, így a gyártás üteme kismértékben gyorsulhatott. Néhány technikai probléma kiküszöbölésére is sor került, de a páncélos lényegileg nem fejlődött.

Porsche VK3601-es prototípusából előre legyártatott 90db, felszerelt, menetkész alvázat nem lehetett figyelmen kívül hagyni. A professzor képességeire hagyatkozva így egy hirtelen tervezett páncélvadász programba emelték át. A gyors tervezésnek és a feszített tempójú gyártásnak lettek következményei is - a legyártott sorozat járműveit nem szerelték fel önvédelmi fegyverzettel, ami a Kurszk környéki harcokban megbosszulta magát. A leleményes szovjet kiskatonák közelükbe kúszva molotov koktélokat, mágneses tapadóaknákat alkalmazva egyesével pusztították őket. Nagyok voltak a veszteségeik, de ez az akkori Szovjetúnióban másodlagos kérdés volt. Egyes szakvélemények szerint a géppuska nélküli verziónak volt a neve Ferdinand, majd felszerelve kapták az Elephant nevet, de erre konkrét bizonyíték nincsen (lásd. Hornisse/Nashorn, Hummel/nem Hummel; nem kell hozzá érdemi változtatás, hogy valamilyen okból elvessenek egy addigra berögzült elnevezést. Valószínűleg A Ferdinand név nem volt elég erős brand és a Tiger, Panther állatnév vonulathoz is jobban passzolt és elég agresszíven is hatott az Elephant név; ezért lett ez a preferált változat).

A levont konzekvenciák után a megmaradt állományt utólag felszerelték géppuskával (egyes felvételek szerint a tábori műhelyek is orvosolták azonnal a problémát a tetőre szerelt állványos géppuskák bevezetésével), majd egy egységbe összefogva, mind Olaszországba kerültek. Ez hiba volt, mert a nyugati fronton, nyílt terepen nagyobb hasznát vették volna, mint az Appenninek szerpentines, kanyargós útjain, a hegyek között, de mindenképpen nagy segítséget jelentettek az ott harcoló kevés páncélossal rendelkező állománynak. A folyamatos visszavonulásokat, helyváltoztatásokat viszont nagyon rosszul viselte, egyre több példány veszett el meghibásodás miatt.

Másfél tucat körüli gyárba visszaküldött, nagyjavításra szoruló példányból a felsővezetés utasítására később nehéz rohampáncélost építettek, amibe egy brutálisan nagy hatóerejű aknavető-jellegű löveget szereltek. Ebből lett a Sturmtiger.

Végnapok

Szimbólikus volt Wittmann halála - lélektanilag egyben a típusba vetett hit végét is jelentette. A német hadvezetés érzékelte, hogy a Tiger I már nem képes fenntartani azt a minőségi előnyt, melyet 1943 elejétől 1944 közepéig megtartott. Nyugaton még hónapokig nem volt ezzel probléma - a fő rivális Pershing majd csak ‘45-ben jelent meg -, ott a brutális angolszász légi főlény és a megszámlálhatatlan Sherman jelentett csak kihívást.

Elismerem, ez menthetetlen...

Jellemző a kialakult helyzetre, hogy az egyik verzió szerint Wittmann kölcsön páncélosát (Wittmann eredetileg nem a kilövéskor használt 007-s toronyszámú parancsnoki századhoz tartozó páncélossal harcolt) is egy brit Typhoon gépről indított levegő-föld rakéta végzett hátulról-felülről. Ahogy ez a legendák esetén lenni szokott az ő esetében is számtalan verzió

Wittmann páncélosa darabokban - leszakadt, felborult toronnyal, a -07 vég jól kiolvasható

merült fel azonnal. Egyes történetek csata közben szerint egy Sherman Firefly lopakodott mögé, majd a motortér telitalálatával sikerült felrobbantani a tankot. A híres kilövésről a brit repülősök sem akartak lemaradni - így merült fel a Typhoon-verzió (egyébként ennek van is létjogosultsága).

Jellemző kép a Tigerről - lerobbant Tigert vontat négy(!) 18t Famo nehézvontató

Egyre több olyan harceszköz - vadászbombázó, páncéltörő ágyú, páncélvadász nehézpáncélos - jött ki a frontokra, amelyek már meghaladták a Tiger képességeit, de a fő baj azok messze nagyobb darabszáma volt - gondoljuk el, hogy egy Tigerre általában 5-10 Sherman jutott. Na keleten ez egy Tigerre ekkor már 15-20 T-34/85-öst és/vagy 5-10 IS nehézpáncélost jelentett (‘44-re kijött a brutálisan újraértelmezett KV-család alapján egy új felépítményű nehézpáncélos; ez lett a Josif Stalin család). Ilyen körülmények között szükséges volt egy még a Tigernél is erősebb páncélosra. Az egész világháborúban talán az egyetlen olyan, a háború közepétől kifejlesztett páncélos volt, ami nem érte meg a háború végét - ez mindent elmond a fejlesztés szakmai milyenségéről.

No persze valódi kivonásról itt szó sem volt! A Tigrisek a fronton harcoltak az utolsó leheletükig, csak már nem volt utánpótlás a veszteségek pótlására. Jellemző adatsor, hogy míg 1944 nyarán még 480db Tiger I és II harcolt Keleten és Olaszországban, addig az év végére ez a szám 210db-ra 1945 februárjára 185db-ra csökkent. Egy teljes, harckocsi állományi leltár szerint 1945 április 1-ére már csak 70db Tiger I-II maradt a teljes harcoló állományban.

Képtár a Tiger I-ről

Linkek, Irodalomjegyzék


Dr. S. Hart & Dr. R. Hart: Az II. világháború német páncélosai

Steve Crawford: Harckocsik

Földi Pál: Tankkönyv

Kurt Rieder: A III. Birodalom páncélosai

http://www.achtungpanzer.com/panzerkampfwagen-vi-tiger-ausf-e-sd-kfz-181.htm