Portré: Erich von Manstein I

Fritz-Erich von Lewinski egy ősi porosz katonacsalád tizedik gyermekeként látta meg a napvilágot. Apja, Eduard von Lewinski tüzér ezredes, majd tüzérségi tábornok volt. Szülei már megkeresztelésekor örökbe adták Erich nagybátyjának, Georg von Manstein őrnagynak (a későbbi tábornoknak) és feleségének (édesanyja húgának), akiknek a házassága gyermektelen maradt. Együtt nőtt fel a házaspár által szintén adoptált Marta húgával. A Lewinski és Manstein családfából - döbbenetes szám -, 16 közvetlen felmenője töltött be tábornoki rendfokozatot a porosz-német, vagy az orosz hadseregben.

Tanulmányait Straßburgban végezte. Előbb a plöni hadapródiskolába, majd a Berlin-lichterfeldei porosz főhadapródiskolába járt. 1905 júniusában hadapródként vett részt Vilmos német trónörökös és Cecília mecklenburg–schwerini hercegnő esküvőjén.

1906-ban tisztjelöltként lépett be a 3. gyalogsági gárdaezredbe, ahol 1907-ben hadnaggyá léptették elő. 1913-tól a berlini hadiakadémián tanult.

Erich I. világháborús karrierje furcsa kettősséget mutat meg számunkra - ugyanis, vezérkari tisztként rengeteg fontos döntést hozott meg, sok szakmai munkát látott, végzett el, de beosztásából adódóan ebből számunkra szinte semmi sem látszik így utólag.

Az Első Világháború kitörése főhadnagyi rendfokozatban a 2. Tartalék-Gárdaezred adjutánsaként érte. 1914. november 17-én, a keleti fronton Kattowitz (ma Katowice, Lengyelország, akkor Sziléziának az Osztrák-Magyar Monarchiához csatolt részén) közelében súlyos sebesülést szenvedett. Felépülése után századosként, valamint a Gallwitz-Hadseregcsoport segéd- és vezérkari tisztjeként tért vissza a hadszíntérre. Ezt követően az 1. Hadseregnél teljesített szolgálatot, majd 1917 őszétől az Észtországban bevetett 4. Lovas Hadosztály első vezérkari tisztje lett. Csakúgy, mint a 213. Gyalogos Hadosztálynál a nyugati fronton, ahová 1918 májusában helyezték át - a háború végét is itt éri meg.

A háború nagyobb részében vezérkari-jellegű feladatokat kapott, komolyabb harctéri csapatvezetési tapasztalata nem volt.

Weimari évek

 

Manstein a háború után az újonnan alakult Reichswehr kötelékébe került, ahol előbb a déli határőr-főparancsnokságon, majd a Kasselben levő II. Csoport-Parancsnokságon szolgált. Jól látható, hogy karrierje egyértelműen haladt az elméleti szakemberek útján. Hogy gyakorlati - csapatvezetési - tapasztalatra is szert tehessen 1921. október 1-jén az angermündei 5. Gyalogezred századparancsnoka lett. 1923. október 1-jétől ismét vezérkari tiszt, előbb a II., majd a IV. Védelmi Körzet (Wehrkreis) Parancsnokságán, ahol tiszthelyettesképzés volt a feladata. 1927 őszétől vezérkari tiszt őrnagyi rangban Magdeburgban.

1929 szeptember végén a Vezérkar hadműveletekért felelős részlegének I. Csoportjának vezetőjévé nevezték ki, ahol 1931. április 1-jén alezredessé léptették elő. Ezután a 4. Gyalogezred vadászzászlóaljának parancsnoka Kolbergben.

 

Békeévek vége - Nemzetszocializmus alatt

 

1933. október 1-jén Manstein ezredes lett, egy évvel később a II. Védelmi Körzet vezérkarának vezetőjévé nevezték ki. 1935. július 1-jén a hadsereg vezérkarának hadműveletekért felelős vezetőjévé nevezték ki. E tisztségében írta meg emlékeztetőjét Ludwig Beck tábornoknak, amely a gyalogság támogatására használt fogatolt tüzérség helyett, önállóan mozgó, tankalvázra szerelt, páncélozott 75 mm-es tarackok létrehozásáról szól. Végső soron ez szolgált a Stug III rohamlöveg ötletének alapjául.

1934. október 1-jén már Vezérőrnaggyá léptették elő és kinevezték Első Főszállásmesternek. Feladata a Vezérkari Főnök, Ludwig Beck helyettesítése volt, és a hagyományoknak megfelelően egyben annak jövőbeni visszavonulásakor kijelölt utódaként számoltak vele. Látványosan minden jól alakult Manstein számára, valami mégis elromlott valahol, valamikor.

1938. február 4-én, a Blomberg–Fritsch-ügy idején többek meglepetésére áthelyezték Liegnitzbe (Szilézia), a 18. Gyalogos Hadosztály parancsnokának. Márciusban azonban még dolgozott a német csapatok Ausztriába való bevonulásának, illetve az osztrák hadsereg Wehrmachtba történő beolvasztásának előkészületein, amellyel az OKW, (Oberkommando der Wehrmacht) bízta meg (ha az információ pontos, akkor ez már egy jel, hogy Hitler közvetlen környezetének látóterébe került a tehetséges, ám mellőzött tábornok, lévén megtévesztő módon az OKW törzse Hitler személyes katonai szakértőit takarta, nem pedig a Wehrmacht Főparancsnokságát, ami az OKH - Oberkommando der Heeres - volt). Októberben a 18. Gyalogos Hadosztály élén vonult be a müncheni egyezmény eredményeként Németországhoz csatolt Szudétavidékre.

Karrierje aztán 180° fordulatot vesz a II. Világháború kitörésével (ne feledjük, egy békebeli hadsereg parancsnoki karához képest egy háborús hadsereg sokkal több, vezérkari és csapatparancsnokot követel meg, így egy Manstein szintű vezetőt még a mellőző Wehrmacht sem tehetett félre).

1939-ben, a lengyelországi Fall Weiss hadjárat során Manstein a Dél Hadseregcsoport vezérkarának vezetőjeként tevékenykedett, altábornagyi rangban. A dán- és norvég villámháborúban nem vesz részt. Ezek után kerül sor a nyugati államok elleni támadás előkészítésére, ami az OKH szerint egy gyorsabb kivitelezésű Schlieffen-terv lett volna - a fő különbség a sebességen túl, az lett volna, hogy Hollandiát is bevonta volna a felvonulási terület részeként, így egyszerre két semleges államot sértett volna meg. Manstein erre rezignáltan reagált - ezért inkább nekiállt kidolgozni a saját elképzeléseit, amit később Sichelschnitt ("Sarlóvágás") Hadművelet néven valóban a támadás terveként fogadott el Hitler. A terv lényege abban állt, hogy a német páncéloserőket az eredeti tervekkel ellentétben nem Északon, Hollandiával szemben összpontosítják egy dél-nyugati irányú átkaroló hadművelethez, hanem az A Hadseregcsoportnál koncentrálják, melyek az Ardenneken keresztülnyomulva lezárják a keleti irányba előretörő ellenség szárnyát.

Manstein leadta a hadműveleti javaslatát az OKH-nak, (Oberkommando des Heeres, "a hadsereg főparancsnoksága"), de a hadsereg vezérkari főnöke, Franz Halder Vezérezredes attól félt, hogy az A Hadseregcsoport főparancsnoka, Gerd von Rundstedt tábornok Manstein befolyása alatt önálló hadműveletekre vállalkozik (valószínűleg ennél több is volt a háttérben; szakmai féltékenység, régebbi közvetlen sérelem, stb.), ezért akkori pozíciójából felmentették, és 1940. január 27-én újra harcoló alakulathoz került; a XXXVIII. Gyalogos Hadtest (négy hadosztály) parancsnokságával bízták meg. Így vett részt harcoló csapat részeként a maga tervezett, franciaországi hadjáratban, ahol eredményes harcvezetésért gyalogsági tábornokká léptették elő, és később Adolf Hitlertől megkapta a Vaskereszt Lovagkeresztjét.

1941 februárjában kinevezték az LVI. Gépesített Hadtest parancsnokának. E tisztségében semmiféle szereppel és befolyással nem rendelkezett a Szovjetunió 1941-es megtámadásának stratégiai megtervezésében. Néhány nappal a támadás kezdete előtt Hitler kiadta híres komisszár-parancsát, melynek értelmében a Vörös Hadsereg minden fogságba került komisszárját azonnal ki kell végezni. Manstein ezt a parancsot katonához méltatlannak tartotta, és azt az utasítást adta a parancsnoksága alá tartozó egységeinek, hogy hagyják figyelmen kívül.

 

Daugavpils elhelyezkedése ma - közel a Belorusz határhoz

1941. június 22-én, hajnali 3 órakor az LVI. Hadtest élén Manstein is átlépte a szovjet határt, ezzel a Barbarossa Hadművelet számára is elkezdődött. Nem lassított; csapataival öt nap alatt 240km haladással a támadás élén haladt és bevette Daugavpilst (Baltikum, Lettország déli részén). A támadás első napjától kezdve hihetetlen tempót diktált, melyet sajátjai is alig bírtak tartani, de siker koronázta vállalkozását. A szovjet csapatok a legtöbb átkelőt képtelenek voltak időben levegőbe repíteni, így Manstein hatalmas iramban falta a kilométereket. Viszont a tél beálltával bekövetkező ellentámadás hatása alól magasabb egysége sem tudta kivonni magát - védelembe kényszerült, így Hitler lassítást elrendelő parancsaival együtt képtelen volt Höpner tábornok 4. Páncélos csoportja menetből bevenni Leningrádot. Höpner és Manstein is tudta, ez így megoldhatatlan feladat marad, vagy elkerülhetetlenül nagy veszteségek árán lesz csak kierőszakolható a döntés. Röviden Leningrádért a csata első etapja elbukott.