Portré: Erwin Rommel I.

Erwin Johannes Eugen Rommel 1891. november 15-én született a würtembergi hercegséghez tartozó Heidelheimben. Apja a városkában iskolaigazgató, édesanyja a kormányzó lánya volt. Sokgyermekes család sarja - négy közül ő volt a második, fiúk között a legidősebb.

Serdülő korában két területen jeleskedett - kiemelkedő matematika tudása volt és meglehetősen nagy állóképessége. Szeretett kerékpározni, túrázni, hegyet mászni, télen síelni. Később sikeresen ismerkedett a repüléssel is - egész pontosan vitorlázó repült.

Édesapja hatására később mégis a gyalogos hadviselést választotta - a családi háttér és példák miatt az nem is volt kétséges, hogy katonapályára készül.

Miután tüzérséghez, majd az utászokhoz beadott felvételi kérelmét elutasították, karrierjét würtemberg háziegységénél, a 6. gyalogezredben kezdte meg 1910-ben, mint kadét (a Német Császári Hadsereg táblázatában az ezred a 124. gyalogos ezred megnevezéssel szerepelt). Előljárója figyelmét is felkeltette szorgalma, ezért javasolta továbbképzésre. Előbb tizedessé, később őrmesterré léptették elő. Jelentkezett a danzigi königlische Kriegschule-ba - ez a Német Császárság egyik tisztképző intézménye volt. Sikeresen elvégezte, majd most már hadnagyként visszakerült anyaalakulatához, kiképző tiszt beosztásba.

1914-es nyugati hadjárat térképen - Rommel Longwy-Verdun között harcolt, Luxemburgtól Dél-Nyugatra

 

Kiképző feladatköre alatt, Ulmban egy tiszti bálon megismerte későbbi feleségét Lucy Mollint, akit a nagy háború kitörése előtt pár héttel vett el.

Nyugati front rohanása

 

1914-ben az első vonulással került ki a nyugati frontra - ezrede az 5. Német Hadsereg kötelékében nyomult előre az Ardennekkel szemben (tehát a főcsapásban nem vettek részt, ők annak déli, bal szárnyát fedezték). Noha csak fedező előrenyomulás volt a fő feladatuk Ervin itt már kitűnt akció-készségével. Egyik alkalommal egy Bled nevű kisváros felé közeledve szakaszával gyalogos felderítésre kapott parancsot, ami a helyzetet felmérve előbb erőszakos felderítésbe, majd általános támadásba csapott át - ennek részeként a nálánál jóval nagyobb francia csapatokat demoralizálta a váratlan támadás és annak mértékét erősen túlbecsülve, kiürítették a települést.

Rommel nem volt beteges, rideg katona, ahogy ő maga jellemezte a helyzetet, amikor látta a szőrnyű sebekben haldokló katonákat: “megpróbáltunk mindenkinek segíteni, nem nézve, hogy sajátunkról, vagy az ellenségről van-e szó”. Rommel karrierje során végig igen lovagias eszmék mentén harcolt.

Állóháborúban

 

 

A kezdeti, sikeres előrenyomulás után érezhetően merevedett a front, Erwin Rommel egységével átmenetinek szánt árkok ásásába kezdett az ellenséges tüzérség repeszei ellen. Nem sejtette, hogy a következő 3 és fél évben ehhez hasonló körülmények között lesz kénytelen végig harcolni. A hideg hónapok során több vállakozásban vett részt kisebb-nagyobb sikerrel - több helyen sikerrel törték át a szemben álló francia egységek állásait, de hadműveleti szintű áttörést nem voltak képesek ők sem elérni.

Szerencséjére - a mi szerencsétlenségünkre - két egykori tengely-szimpatizáns ország (Olasz- és Román Királyság) hátba támadta egykori szövetségeseit (a háború előtt mindkét ország szövetségi viszonyban állt a két fő Tengely Hatalommal, de a háború kitörésekor fegyveres semlegességbe vonultak - előrevetítve már ekkor a későbbi árulást).

Keleti front, Románia

 

Mivel mindkét királyság területén több hegyes terület terült el, a német hadvezetés a meglévő egységek közül minden hegymászó képességet igyekeztek egy, ütöképes alakulatba összefogni - ez lett később a legendás Alpen Korps hegyivadász hadtest. Erwin Rommel szerencséjére kikerült a borzalmas nyugati felőrlő árokharcokból. Előbb következett 1916-ban Románia, aki ekkor a legyengült Monarchia értékes területére, Erdélyre vetette magát.

 

Román front 1916

Lehet őket ezért gyűlölni, utolsó árulót kiabálni, de a tények kíméletlen dolgok: politikában nincsenek értékek, csak érdekek. Románia mindenkori, állam-szintű viselkedése pedig a kivárásos túlélés és lehetőség esetén a kíméletlen lecsapásban foglalható össze. A történelem szemétdombja tele van, az igazáért kiálló népek, birodalmak tetemeivel - Asszíria, ősi Egyiptom, Inka, Azték, amerikai indiánok, de ide tartozik a legtöbb nomád, természet tisztelő nép is. Én sem tisztelem őket ezért, de a tény az tény: sajnos, ma hatékonyabb, mint a magyar hozzállás 1600-tól napjainkig...

 

Érdekes egyben értékes dolgok történtek pont a román belépéssel egyidőben - ami végső soron Románia vesztét okozta '16-ban: Erich von Falkenhayn tábornokot nyár közepén bekövetkező verduni veszteségekre hivatkozva I. Vilmos császár elmozdította fővezéri pozíciójából. Románia vesztére, mert így egy egyébként nem ügyetlen harctéri frontparancsnok szabadult fel a kellő időben. 1916 augusztus 29-én a császár kinevezte a 9. Német Hadsereg parancsnokának és Romániába küldte, ahol Mackensen tábornok dunai hadseregével közösen két vállra fektette a szembenálló román-orosz seregeket. Rommel alpesi hadtestének Falkenhayn 9. hadseregének részeként a Kárpátok hegyein keresztül kellett előretörnie. Rommel legnagyobb sikere egyértelműen a megerődített Cosna-Csúcs elfoglalása volt.

 

A támadásban egyébként egy igazi multinacionális kontingens vett részt: német-monarchia csapatok, melynek részeként a fronton osztrák, német, magyar, szlovák, cseh, olasz, délszláv, sőt erdélyi román (!) is részt vett - délről pedig német bolgár, török alegységek voltak Mackensen alatt. Többekkel együtt Rommelnek jó véleménye alakult ki a társ egységek harckészségéről (egy későbbi híres páncélos parancsnokot Hermann Balckot viszont itt ért megalázó helyzet a monarchia parancsokai részéről, ami ránk nézve is komoly következményekkel bírt a II. világháború ‘45 magyarországi harcai során), Mackensentől konkrétan fennmaradt dicsérő hangvételű, a monarchia csapatait méltató napiparancs is.

 

Olasz csoda

 

1917-ben hadteste átirányításra került az egyre jobban gyengülő olasz front megtámogatására. Ismét rámosolygott a szerencse. A német hadvezetésnek szüksége volt egy komoly győzelemre - bármely fronton, aminek ténye képes lehet a háború menetét megfordítani. Erre az orosz vagy az olasz front volt megfelelő. Az orosz fronton most ért végett a Bruszilow-offenzíva, most fejeződött be Románia legyőzése - Románia különbékét kötött, bár erről a háború végén mindenki megfeledkezett…

A kialakult helyzetet az oroszoknak éppen sikerült új csapatokkal stabilizálniuk, így nem volt értelme újra nekirohanni a megerősödő állásoknak. Így maradt az olasz frontvonal. Kapóra jött a Monarchiának is - a hátország lenyugtatására nekik is kellett a győzelem, mint egy falat kenyér.

 

Caporetto-i áttörés 1917

 

 

Ismét szerencsés helyzet alakult ki; a győztes osztrák-német hadseregek átvezénylése miatt kialakult átmeneti erőfölény kínálta magát a támadásra. Parancsnoki pozícióban pedig a teljes osztrák hadtörténelem talán második legkitűnöbb tábornoka, Conrad von Hötzendorf (az első egyértelműen Lotharingiai Károly herceg volt). Német oldalon is egy kiváló frontparancsnok Otto von Below tábornok állt, készen az elkövetkező csatára. Rommel egységével részét képezte az új keletű taktikának (ami a szokásos több napos tüzérségi előkészítés utáni, túlerejű gyalogos tömegtámadásban látta a siker zálogát), ami a frissen kifejlesztett, ún. rohamharcászaton alapult. Rommel hegyivadász-rohamalakulata abszolút tökéletesen megfelelt a feladat végrehajtására. Fontos tudni, hogy Erwin Rommel nem vett részt a harcászat kifejlesztésében, annak kialakítója Oskar von Hutier volt. Rommel csak tökéletesen alkalmazta a fronton a tanultakat.

Az általános támadás során ugyanis kialakult egy olyan helyzet, amikor Rommel a szembenálló frontszakaszon nem talált ellenséges csapatokat (feltehetőleg engedély nélkül megkezdték a visszavonulást), de mögötte sem talált újabb, kiépített vonalakat. Rommel csapata hirtelen az ellenséges vonalak mögött a síkságon találta magát. Egy átlag parancsnok dolgavégezetten, biztosította volna az elfoglalt területet és várta volna az újabb parancsokat. Na nem Erwin… ő folytatta kicsi csapatával az előrenyomulást, jól álcázott állásokból szétugrasztott több magasabb egységet, majd ezer fővel (!) pofátlanul megtámadott egy a Piavéhoz visszavonuló olasz magasabb egységet. A sokkot kapott olasz tábornok kitűzte a fehér zászlót: Rommel ezer fővel lezárta a védekező olasz hadsereg hadtáp- és visszavonulási útvonalait, és elfogott 20.000 olasz katonát...

Több más komoly fegyverténnyel együtt az ilyen akciók vezettek végül is a híressé vált caporetto-i csoda bekövetkeztéhez. Rommel a sikeres olasz fronti ütközetek után átvezénylésre került vissza eredeti ezredéhez a nyugati frontra, ahol az ezred vezérkari tisztje lett. A háború végét ebben a pozícióban éri meg.

 

A Compiégnei-i fegyverszünet teljesen megalázta Németországot, amely a háború utolsó, zavaros hónapjaiban egyébként is totális káoszba süllyedt. A kizsigerelő, rosszindulatú béke egyértelműen nem szolgálta senki érdekét, lévén középtávon hordozta magában egy újabb fegyveres összecsapás lehetőségét. Ekkor ezt persze a győztes hatalmak még nem észlelték.

Rommel is egy felfordult országba tért vissza - gondoljuk el azt a sokkot, ami a legtöbb akkori vesztes állam (sokszor le sem győzött) katonája élhetett akkor át, amikor kiderült, hogy szülőfaluja, lakhelye már egy másik, két hónapja még ellenséges ország területén található.

Így jártunk mi is, a bolgárok, a törökök és persze a németek és osztrákok is. Kifejezetten pikáns, hogy a vesztes és perszonál-uniónkban vezető osztrákok is részesültek kicsiny országunk területéből…

Hazafelé tartva egy vonaton, feleségével utazva, felheccelt rendbontók terrorizálták az utazó közönséget, a katona formájúakra kifejezetten utaztak. Így megtalálták Erwint is, akitől követelték, hogy katonai viseletét, rendfokozatait, kitüntetéseit azonnal távolítsa el. Rommel előkapta pisztolyát és jelezte, ha közelednek, menten keresztüllövi őket - a banda sietve eltávozott.

Rommel a háború után igyekezett magának valamilyen értelmes polgári állást találni - jelentkezett mérnöknek például. De a lerombolt Német Hadseregből újjáalakult Reichswehr új főparancsnoka, von Seeckt - nem feledve a kidekorált tiszt képességeit - felkérte, hogy újra legyen az újjáalakuló sereg tagja. Az újjászervezés részeként Rommel százados a drezdai kiképző iskolában volt oktató. Ezekben az években írta meg visszaemlékezéseit, szakmai tapasztalatait összefoglaló “Gyalogság előre!” című könyvét.